Itthon hvg.hu 2016. augusztus. 04. 12:30

Schiffer alig várja Vajna újabb feljelentését

Az elsőt ugyanis visszadobták, mert csak az nem derült ki belőle, mit kifogásol pontosan a kormánybiztos.

Rágalmazás miatt jelentette fel a filmügyi kormánybiztos Schiffer Andrást, az LMP volt társelnökét, ám a Pesti Központi Kerületi Bíróság elutasította a keresetét.

Mint arról a posztjáról azóta lemondott politikus Facebook-oldalán beszámolt, Vajna azt kifogásolta, hogy Schiffer egy május végi sajtótájékoztatón a kiseprűzendő offshore-lovagok között említette őt, a "fideszes kartellezőt", akit az állam segített meg a közbeszerzési törvény módosításával. A bíróság azonban megállapította, hogy Vajna levele nem tartalmaz "határozott, pontos kereseti kérelmet, amely ítélet rendelkező része lehet és végrehajtás alapjául szolgálhat". Nem derült ki például, hogy a felperes mely személyiségi jogát sértette meg az LMP-s politikus.

Mint Schiffer írja, "Vajna András György támadásba lendült. (...) A mentelmi jog azonban jelen pillanatban akadálya a büntetőeljárás lefolytatásának. Megnyugtathatom a kaszinópápát, szeptemberre ezt az akadályt magam hárítom el, úgyhogy bátran lejátszhatjuk a meccset. Addigra talán sikerül összehoznia egy pontos kereseti kérelmet is, amiből kiderül, végül is mit kifogásol, és így nem jár úgy, mint most, hogy a bíróság idézés kibocsátása nélkül utasítja el a beadványát. Arra persze továbbra sincs válasz, miért volt olyan sürgős a kartellezőket kimenteni a közbeszerzési tilalom alól, éppen a Vajna-érdekeltséget elmarasztaló versenyfelügyeleti döntés másnapján..."

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.