Itthon hvg.hu 2016. június. 06. 10:54

Mindent ütő orosz diplomatarendszámmal furikázik a volt moszkvai attasé

A 2013-ban nagy botrányok közepette visszahívott Kiss Szilárd agrárattasét egy teljesen szabálytalanul és jogosulatlanul használt orosz diplomatarendszámú Porsche volánjánál fotózták le – Magyarországon.

Egy szupermarketben botlott bele az Index Kiss Szilárdba, a korrupcióval vádolt volt agrárattaséba, akinek máig nem tisztázottak az orosz alvilággal és titkosszolgálattal a kapcsolatai, de a Mészáros Lőrinchez, illetve Tarsoly Csabához kötődő üzleti viszonya is zavaros. A rózsaszín ingben és extravagáns piros szemüvegben napilapokat vásárló Kiss ezt követően beült egy vörös – így "mindent ütő" – diplomatarendszámot viselő Porsche Cayenne S városi terepjárójába.

Mint azt korábban megírtuk, márciusban egy borkonferencián jelent meg Magyarország jelenleg szabadlábon védekező egykori moszkvai mezőgazdasági attaséja, később miniszteri megbízottja.

A le is fotózott rendszámról most a portál azt is kiderítette, hogy azt a moszkvai magyar nagykövetség dolgozójának igényelték. De azt is, hogy erről hivatalosan a Külgazdasági és Külügyminisztérium nem is tud. A tárca válaszából az derült ki, hogy a Porsche nem a követség hivatali gépkocsija, nem egy diplomata magántulajdona, és az adott típusú rendszámot az sem használhatná, aki már nem a követség dolgozója. Vagyis: a több mint 2 és fél éve "a forgalomból kivont" Kiss Szilárd szabálytalanul és jogosulatlanul használja az orosz diplomatarendszámot Magyarországon.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.