A Hősök Tere kezdeményezés az országot uraló közöny és apátia ellen tenne. Most az újságírók a saját bőrükön tapasztalhatták ennek jelentőségét, viszont találkozhattak Philip Zimbardóval.
Szúr a szívem, nem tudok tovább menni. A fővárosi Erzsébet téren nem tudok mást, mint lekuporodni egy villanyoszlopba kapaszkodva. Meg nem bírok szólalni, csak leguggolva várok. Várok, hogy valaki segítsen, odalépjen hozzám, és megkérdezze, hogy minden rendben van-e velem.
Összesen 6 perc 40 másodpercig gubbasztok ott. A park szélén közterületisek ücsörögnek a padokon, épp egy játszótér sarkánál vagyok, ott is vidáman játszanak a fiúk. Ha rajtuk múlna, meghalnék. Kétszáz járókelő lát engem ez idő alatt, és hatvanhatan haladnak el közvetlenül mellettem, kissé még fel is gyorsítva léptüket.
Végül egy piros pólós férfi odajön, és megkérdezi, mi a bajom.
Amikor ez megtörténik, odalép a Hősök Tere kezdeményezés munkatársa, és én is felegyenesedem. Csak szimuláltuk a rosszullétet, egy újságíróknak tartott képzés keretében figyeltük meg a társadalom reakcióját. Egyikünk mérte az időt, másikunk számolta a tétlen járókelőket. Bár valójában nem volt semmi bajom, mégsem éreztem túl jól magam az eset után.
Ez a bámészkodó hatás, vagyis az, amikor nem segítünk a rászorulónak, a Hősök Tere alapítvány egyik kiemelt témája. A cél az, hogy mindenki megértse, felfogja, miért nem segít ilyenkor, és tudatosan próbáljon változtatni rajta, hogy legközelebb segíthessen. A cél az, mondja a média képviselőinek Orosz Györgyi, a kezdeményezés mögött álló Hero Fest Közhasznú Nonprofit Kft. vezérigazgatója, hogy 10 év múlva az egymásért tevés legyen a norma.
Csak ácsorgunk, nézelődünk
Mert most még a közöny, a tétlenség a bevett magatartás. És nem azért, mert a magyarok ennyire fásultak, hanem azért, mert a nagy, személytelen tömeg, ahogy a városi lakosságot szociológiai szempontból nevezhetjük, így működik. Azokkal alkotunk egy csoportot egy ilyen helyzetben, akiket nem ismerünk, és a fő szabály ma az, hogy nem segítünk. És a csoport tagjai ezt a fő szabályt követik.
Miért nem segítünk? Mert sietünk, mert nem akarjuk, hogy mindenki minket nézzen, nem is látjuk, hogy valaki segítségre szorul, mert a telefonunkat babráljuk, a fülünkben bömböl a zene. Nem akarunk veszélybe kerülni, és a sztereotípiáinkat működtetjük, amikor azzal nyugtatjuk maguknat, hogy biztosan biztos alkesz vagy csöves, aki az utcán fetreng, és mindezt magának köszönheti.
És ez nincs jól, vallja a Hősök Tere kezdeményezés, amit a Prezi vezetői és Philip Zimbardo sztárszociológus hívtak életre két éve. A cél, hogy megváltozzon ez a közönyös, másra váró attitűd. Mert megváltozhat, és sokszor meg is változik. Amikor valaki kilép a tömeg szabályozó rendjéből, és odalép a segítségre szorulóhoz, ezzel új szabályt is hoz létre: mások nagyobb eséllyel tartanak vele, és nyújtanak segítő kezet a rászorulónak. Azt kellene elérni, hogy alapvetően a segítés legyen a trend. (Zimbardóé volt az egyik leghirhedtebb pszichológiai kísérlet, Stanford Egyetemen végrehajtott börtönkísérlet, amelyből kiderült, hogy még a jó emberek is gonosszá válnak, ha azt érzik, hogy egy rájuk testált szerep ezt követeli tőlük.)
Cinikusak és kiábrándultak a fiatalok
A gyakorlatot-szimulációt megelőzte egy rövid képzés is, a média képviselőinek most először tartott ilyet a Zimbardo-módszert valló kezdeményezés. Ezen megjelent maga Zimbardo is, aki elmondta, a cél az, hogy minden egyes ilyen tréninggel egyre nőjön a társadalmi változásért dolgozó ügynökök száma. Kis lépések ezek, és nem csodaszerek, nem is fantasztikus újdonságok - inkább az elme, a mentalitás újrahúrozása, felrázása, áthangszerelése fontos. Hogy átbillenjenek a dolgok, hogy ne másra várjunk, hanem mi magunk tegyünk, miután tudatosítottuk magunkban, hogy most tenni akarunk valamit. A tudatosítás, elhatározás fontos elemek a rendszerben.
Zimbardo az egész világot járja ezzel a tréninggel, módszerrel, Irántól Kínáig, San Franciscótól Szicíliáig (ahonnan származik) számos helyen járt. (Például Lengyelországban, ahol azt tapasztalta, hogy az oktatási rendszer olyan merev ma is, mintha még mindig szocializmus lenne.) Eleinte az egyetemekre koncentrált, ma már azt szeretné, hogy az általános iskolában is megjelenjen ez a szemlélet. A legjobb az lenne, ha a hivatalos tantervben is megjelenne a módszer, de elsődlegesen nem felülről, hanem alulról, a tanárok kezdeményezésére. Orosz Györgyi elmondta, ma már belépett a tanárképzésbe a tréning, az ELTE-n már felvehető tárgy.
Zimbardo a hvg.hu kérdésére elmondta, a mai legnagyobb kihívást abban látja, hogy a fiatalok kiábrándultak és cinikusak, fásultak (a professzorral korábban nagyobb interjút is készítettünk). Ez a program viszont optimista, és ezt keresi az emberekben is. A 2008-as válság és utóhatásai sem segítenek a helyzeten, magas a fiatalok körében a munkanélküliség. A kormányok pedig nem tudtak erre választ adni, ahogy a világban zajló nagy népességmozgásokra, a menekültválságra sem. A szülőkön túl nagy a nyomás: a lehető legjobb szülőként meg akarják adni a gyerekeknek a legjobb nevelést, különórák különórák után, emellett pedig kell a pénz, dolgoznak, különmunkákat vállalnak be. Mi a vége? A gyerekkor, a család nem örömteli dolog, nem örömforrás, "no fun".
Zimbardo legújabb könyve, a Kapcsolat nélkül ezt is érinti: arról szól, hogy eltűntek a férfiak a mai modern, fejlett társadalmakból, aminek leginkább a túlzásba vitt videójáték, a korlátlan mennyiségben elérhető online pornó, az eltűnő barátságok ha nem is az okai, de a szimptómái.
Lépj ki a rossz minták követéséből
Az egész rendszer alapjával is megismerkedhettünk, amikor feladatképpen hat fogpiszkálóból kellett négy egyenlő oldalú háromszöget formálni. Ennek megoldásához (amit itt talál) ugyanis kicsit ki kell lépni az eddigi sémákból, ha pedig nem sikerül, meg kell birkóznunk a kudarccal, a frusztrációval.
Két különböző hozzáállással lehet ennek nekifogni. A lehatárolt gondolkodású nem tanul a kritikából, mások sikere frusztrálja, és egy kudarcélmény az egész személyiség kudarcát jelenti, ezért inkább a kudarckerülés motiválja az ilyen gondolkodású embert. Miközben a növekvő gondolkodásmódú (erre a mindset szót használják) emberek tanulnak a kudarcból, képesek ügyekben gondolkodni, mások sikerei inspirálják őket, és ha valamiben hibáznak, attól még nem érzik egy nagy nullának magukat. A növekvő mindsetes emberek nagyobb eséllyel lesznek sikeresebbek és érzik jobban magukat.
Olyan országban élünk, ahol mindenki a többieket fürkészi, kirívóan kevesek mernek szembemenni a tömeg szabályaival. Kevés a kezdeményezés, a tudatos döntés, sok a sodródás, és fájó a szolidaritás hiánya. A Hősök Tere ez ellen tenne, tehát aki nem akarja, hogy egyszer őt, vagy valamelyik ismerősét kerülgessék az utcán a közönyös emberek, miközben segítségre szorul, érdemes belegondolnia, hogy hogyan tudna a saját környezetére hatni, hogy belőlük is hétköznapi hős lehessen.
