Itthon MTI 2016. május. 17. 20:11

A Századvég megmondja a tutit: a többség a kvóták ellen van

A Századvég kutatása szerint a többség elmenne a kormány népszavazására és a betelepítési kvóták ellen szavazna.

A Századvég közvélemény-kutatása szerint csaknem 90 százalékos az Európai Unió kötelező kvótarendszerének elutasítottsága Magyarországon azoknál, akik részt vennének egy, a kérdésben tartott népszavazáson. A válaszadók 72 százaléka referendumon is kinyilvánítaná véleményét.

A Századvég Alapítvány keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében ismertette: legfrissebb közvélemény-kutatásuk a népszavazási kezdeményezés ismertségét vizsgálta, illetve a részvételi hajlandóságra és a szavazás várható kimenetelére adott előrejelzést. Közölték: az eredmények alapján rendkívül magas a kormány népszavazási kezdeményezésének ismertsége, a megkérdezettek 97 százaléka hallott róla.

A részvételi hajlandóságról azt írták: 54 százalék venne részt biztosan egy, a betelepítési kvótáról most vasárnap tartott népszavazáson. A megkérdezettek további 18 százaléka valószínűnek tartja, hogy részt vesz a voksoláson, így összesen 72 százalék azok aránya, akik jelezték, hogy részt vennének - írták. A megkérdezettek 17 százaléka biztosan nem menne el szavazni, kilenc százalékuk pedig valószínűleg nem.

A kutatás szerint a migránsok betelepítési kvóta alapján történő elosztását a magyarok egyértelműen elutasítják; azok közül, akik biztosan elmennének most vasárnap a népszavazásra, 87 százalék a kvóták szerinti szétosztás ellen szavazna, és 11 százalék voksolna mellette. A bizonytalanok, illetve válaszmegtagadók aránya mindössze 2 százalékos - tették hozzá.

Az elemzésből kiderült: bár a kérdés megítélése nem független a politikai attitűdöktől és preferenciáktól, a baloldali, a középen álló és a jobboldali szavazók, valamint minden párt szimpatizánsainál "többségben vannak azok, akik elutasítják a migránsok betelepítési kvóták szerinti szétosztásának koncepcióját".

Hozzátették, azok közül, akik biztosan elmennének szavazni, a baloldaliak 32 százaléka voksolna a betelepítési kvóta mellett, 55 százalékuk ellene, 13 százalék pedig nem tudja vagy nem válaszolt. A középen állók 13 százaléka támogatná a kvótát, 86 százalékuk ellene szavazna, egy százalékuk nem válaszolt, míg a jobboldali irányultságúak hat százaléka szavazna a kvóta mellett, 94 százalékuk ellene.

A Századvég telefonos kérdőíves közvélemény-kutatást végzett múlt szerda és vasárnap között, amelyben több mint ezer, véletlenszerűen kiválasztott felnőttet kérdezett meg. Az elemzésben közölt adatok - a mintavételből fakadóan - legfeljebb plusz-mínusz 3,2 százalékponttal térhetnek el attól, amelyet az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna. 

Hirdetés
Gazdaság Kovács Gábor 2024. december. 22. 07:00

És akkor Mészáros Lőrinc megtalálta a helyét a konyhában

Az ország leggazdagabb embere a bankvezetésbe nem szól bele, de a felesége karácsony első napján már beengedi a konyhába, és Londonba is elmehetnek magángéppel. Az országgyűlés elfogadta a 2025-ös költségvetést és megszavazta a Pénzügyminisztérium megszüntetését. Varga Mihály búcsúzóul még megtrükközte az államadósságcsökkentést. <strong>Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.</strong>