Kiemeli a gyerek felelősségét, és elvileg segítene egy létező társadalmi problémán a Polgári törvénykönyv módosítása. Gyakorlatilag alig várható változás, ám van szakember, aki állítja, hogy a kormány logikátlanul lép, felmondja az európai konszenzust, és egymás ellen fordítja a generációkat.
Ismét változna a Polgári törvénykönyv (Ptk.), két új passzus erősítené meg a szülőtartás 2013-ban bevezetett intézményét, amely azt az Alaptörvényben szereplő, de már előtte is ismert általános elvet emelte a törvénybe, hogy nem csak a szülőnek kötelessége eltartani a gyerekét, hanem fordítva is így van.
Június 1-től tehát bekerülne a jogszabályba egy a szülők eltartásának kötelezettségét erősítő mondat („a nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni”), illetve új résszel is bővülne a törvény, amely kimondja, hogy ha a szülőről nem annak gyereke gondoskodik, például egy idősotthon vagy egy szomszéd, akkor a gondozó követelheti, hogy a gyerek egy éven belül térítse meg költségeit. Kérdés, hogy ez most valóban azt jelenti-e, hogy innentől kezdve sorra indulhatnak a perek a szüleik eltartásába be nem szálló gyerekek ellen.
A változás első része egy korábbi elv kihangsúlyozása, a második passzus viszont már érdekesebb, de ennek megértéséhez meg kell ismerni kicsit a rendszert.
Ma Magyarországon több típusú idősotthon létezik, van önkormányzati, állami fenntartású, magán- és egyházi fenntartású is, több tízezer ember él ezekben. A legolcsóbb a szociális térítésű ellátás, ilyenkor az ellátott a nyugdíjának 80 százalékát fizeti be havonta az ellátáshoz (van, ahol ezt az összeget minimum 60-65 ezer forintban állapítják meg). Ehhez még az állam fejenként nagyjából 60-65 ezres normatív támogatást ad, vagyis ezekből az összegekből kell fedezni ellátásának költségeit. Ennyiért az idős ember nem kap saját apartmant, legfeljebb egy ágyat egy többágyas szobában.
Kisemmizik az öregeket, ügyeskednek
A gond akkor kezdődik, amikor az utódai kisemmizik az idős embert, mondja el a hvg.hu-nak Nádasi Jenő, egy idősek otthonait a felhasználói visszajelzések alapján kategorizáló szervezet elnöke. Egy budapesti idős embernek rendszerint van egy öröklakása, amelyet talán már fűteni sem tud, de mégis sokmilliós értéket jelent. Ezt a családtagok sokszor már az előtt a saját nevükre íratják, hogy rokonuknak felvételt kérnének az idősotthonba, majd megpróbálják a legolcsóbb – a társadalom számára a legdrágább – módon megúszni az elhelyezést.
A magasabb szintű ellátásért ugyanis előre le kell szurkolni egy nagyobb összeget, ami akár 8 millió forint is lehet, (igaz, ezért már szállodai szintű ellátás járhat). Ehhez havi 100-110 ezer forintos ellátási hozzájárulást is kérhet az otthon. Ezt fedezni tudná ugyan az idős ember ingatlanának értéke, de az utódok általában nem vállalják ezt a „veszteséget” sem, ők a legolcsóbb megoldást választják. És ez nem ritka kivétel: Nádasi szerint 90 százalékban ilyen megoldást keresnek az emberek, a jobban szituáltak is. "Szégyelljék magukat" – mondja indulatosan a szakember. Az idősotthon pedig hiába végez el vagyonvizsgálatot a jelentkező idős személynél, ha a lakás átírása után az érintettnek már csak a havi nyugdíja marad kimutatható forrásként, anyagi erőként.
Perelnének, de eddig nem volt kellő jogalap
Az idősotthonok nincsenek könnyű helyzetben. A fővárosi és Pest megyei intézményekben is egyéves vagy még annál is hosszabb várólisták vannak. És ugyanezeknek az intézményeknek kellene gondoskodniuk azokról is, akiknek valóban nincs senkijük és semmijük. Ahogy arról a hvg.hu is beszámolt, egy ilyen otthon megpróbálta beperelni az egyik utódot, hogy fizessen többet – sikertelenül, mivel a bíróság szerint nem volt meg a kellő jogalap a kötelezettségre, még az alaptörvényi elv ellenére sem.
Az otthon akkor szokott perelni, ha az idős személy nyugdíjának 80 százaléka nem elég a kiszemelt ellátási fokozatra, ezért az utód vállalja, hogy kipótolja azt havi 10-20-30 ezer forinttal, majd jól "elfelejt" fizetni. A veszteséget az idősek otthona kénytelen lenyelni, vagyis az adófizető polgár, mindannyiunk. Ilyen esetben Nádasi nagyon is indokoltnak találja azt, hogy még erősebb jogi alappal lehessen ezt a pénzt az utódokon behajtani. De az is előidézhet pereskedést, ha az otthon emelni kényszerül az ellátási díjon, és a gondozott ezzel már nem tudja tartani a lépést, ez esetben a családtagjainak kellene állniuk a különbözetet.
Végül olyan esetekben is segítene ez a Ptk.-módosítás, amikor nem idősek otthona, hanem ténylegesen egy szomszéd vagy valamely magára hagyott családtag tart el egy rászoruló idős embert. Ilyenkor bonyolult módon, a gyámhivatal segítségével, hosszas eljárásban lehet csak hozzájutni az indokolt költségekhez, avagy a szomszéd megpróbálja rávenni az idős, magára hagyott embert, hogy írja rá ingatlanvagyonát, esetleg a gondozott halála után nyújthat be hitelezői igényt, hisz ő éveken át segített, fizetett költségeket, akkor neki ezért jár valami a hagyatékból, adott esetben nagyobb összegek is, mondja a hvg.hu-nak Illés Blanka családjogi ügyvéd.
Nem fog segíteni a módosítás
Ezen segíthet tehát ez a Ptk.-módosítás, de a gyakorlat ennél bonyolultabb. Ahogy Illés Blanka felvázolja: a tartásnak van egy sorrendje, vagyis egy dolgozó embernek elsősorban a gyerekét kell eltartania, aztán önmagát, aztán a házastársát, és a szülő csak ezután következik. Szülői tartási pernek tehát akkor lehet csak esélye, ha a felperes be tudja bizonyítani például azt, hogy egy családapának a gyerekei, önmaga és felesége eltartása után még mindig maradt elegendő mennyiségű pénze. Ezzel szemben azonban a magyarok túlnyomó többségének nincs vagy csak minimális megtakarítása van, így a bíróság a legtöbb esetben azt fogja kimondani, hogy nem tartóképes az alperes.
A tartási perek másik oldala, hogy a gyerek azt is bizonyíthatja: a szülő érdemtelen a tartásra. Ilyesmire elmérgesedett családi viszályoknál lehet számítani. Az utód bebizonyíthatja, hogy a szülő súlyosan kirívó magatartást tanúsított, például bemutat egy tőle származó mocskolódó levelet. De a családjogász ismer olyan esetet, amikor a gyerekkori verés vagy állami gondozásba adás bizonyult elegendőnek a szülői érdemtelenség bizonyítására. A jogász szerint a módosítás hasznos lehet akkor, ha egy szomszéd tart el egy idős embert, akinek az utódai vonakodnak részt vállalni az eltartásából.
Egymás ellen fordított generációk?
Herczog Mária szociológus, a Család, Gyermek, Ifjúság Kiemelkedően Közhasznú Egyesület elnöke viszont úgy látja: a tervezett változtatásokkal a kormány felmondta az évszázados európai megoldást, mely szerint a társadalmi szolidaritás azt jelenti, hogy a közösségben a tagok kockázatközösséget vállalnak és gondoskodnak azok minimális életfeltételeiről, akiknek önerőből ez nem megy. Szerinte ezzel egyszerűen visszalépünk a 19. századba, amikor a családnak volt a feladata, hogy eltartsa a gyerekeket, akik pedig viszonzásul eltartják az időseket, amikor felnőnek.
Herczog szerint a kormány ezekkel az intézkedésekkel egymás ellen fordítja a társadalmi csoportokat, ha ugyanis valaki jómódú, annak nem lesz problémája az anyagi hozzájárulással, de egy átlagos kétkeresős szülőpár, amelynek három gyereke van, fel kell tegye a kérdést, hogy mire költse a pénzt, a gyerekre vagy a rákbeteg családtagra. És bár láttuk, hogy a jog felsorolja a tartási sorrendet, a dilemma és az örlődés megmarad.
