2016. április. 06. 10:54 hvg.hu Utolsó frissítés: 2016. április. 06. 12:46 Itthon

"Gyerünk, Overdose!" - mondták az oroszlánjelmezes részegnek, erre szanaszét verték őket

Egy 2014-es egri randalírozás ügyében emelt vádat az ügyészség: volt benne oroszlánjelmez, Overdose, kocsifelborítási kísérlet, és maradandó fogyatékosságot okozó verés is. A furcsa bűncselekmény-sorozat a főügyészséget is megihlette.

Vádat emelt az ügyészség négy duhaj ellen, akik még 2014 szeptemberében randalíroztak berúgva Egerben – közölte a Heves Megyei Főügyészség.

"Előbb csak egy parkoló autóra vetette rá magát egy hajnalon négy ittas fiatalember Egerben, de röviddel később már kortársaikat is bántalmazták a belvárosban, egyiküknek maradandó sérüléseket okozva" – kezdődik az ügyészség Hajnali részegség című, poétikus közleménye.

A három húsz év körüli férfi és fiatalkorú társuk aznap éjjel egy egri, patakparti sörözőben szórakozott, ahonnan kora hajnalban részegen távoztak. Hazafelé elhaladtak egy már bezárt pizzéria mellett, és tréfából kitalálták, hogy felborítják az étterem előtt parkoló ételkiszállító kocsit. Ennek érdekében közös erővel megemelték a járművet a motorháztetőnél fogva, a kézifékkel nem rögzített kocsi azonban ekkor hátramenetben elgurult. Ezen felhúzva magát a negyedrendű vádlott ököllel betörte egy közelben parkoló másik autó hátsó szélvédőjét.

Az oroszlánjelmez miatt fordult komolyra az ügy

Ez után a vádlottak összetalálkoztak négy másik fiúval, akik közül az egyik rákiáltott az egyébként oroszlán maszkban, testén egy papírdobozzal közlekedő másodrendű vádlottra, hogy "Gyerünk, Overdose, gyerünk!". Ezt meghallva az elsőrendű vádlott hátulról felrúgta a tréfálkozó sértettet, aki elesett, majd a társait is bántalmazni kezdték: az egyik megtámadott fiatalnak az orrába könyököltek, egy másiknak kiütöttek egy darabot az elülső fogából, a harmadik földre került, magatehetetlen sértettet pedig két vádlott is olyan súlyosan bántalmazta, hogy maradandó fogyatékossággal gyógyuló fogtöréseket, agyrázkódást, valamint kétszeres állkapocscsont-törést szenvedett.

A vádlottak kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása az ügyészség szerint alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen. Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség így a vádlottakat csoportosan elkövetett garázdasággal, ezen kívül közülük egyeseket maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntettével, könnyű testi sértés vétségével, valamint kisebb kárt okozó rongálás vétségével is vádolja.

A fiatalkorú elsőrendű vádlottal szemben felfüggeszett fogházat, a másodrendű és negyedrendű vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést, a harmadrendű vádlott ellen pedig pénzbüntetést javasol az ügyészség.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.