Itthon MTI 2016. március. 23. 11:33

Megint budapesti MSZP-elnök akar lenni Kunhalmi Ágnes

A szocialista párt fővárosi szervezetének párttanácsa kedd este indította el a tisztújítást, amely április 29-én zárul az új vezetőség megválasztásával. Kunhalmi Ágnesen kívül más egyelőre nem jelentkezett budapesti elnöknek. Az országos tisztújítás június 25-én lesz az MSZP-nél.

Kunhalmi Ágnes szerdai, budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: hiába narancssárga a kormány és Budapest is, szerinte sorvad a város. "Budapestet a kormány folyamatosan szívatja", bünteti, nem ad a fővárosnak elég forrást. A kormány az Európa-ellenességgel most már a Budapest biztonságát is veszélyezteti – tette hozzá, és az európai államokkal való együttműködésre felszólítva Orbán Viktor miniszterelnököt.

Egy kérdésre azt válaszolta: más nem jelentkezett a fővárosi elnöki tisztségre, de ez még változhat. Egy másik kérdésre hozzátette: bár jelölnék, nem akar indulni az MSZP elnöki posztjáért. Arról nem kívánt nyilatkozni, hogy valamilyen más országos tisztségért elindul-e.

Kunhalmi Ágnes azt is mondta: az MSZP júniusban megválasztott elnökének a 2018-as választásra kell felkészítenie a pártot. Szerinte az MSZP-nek nem arra kell törekednie, hogy visszaszerezze a választókat, hanem arra, kiérdemelje a bizalmukat. Ez egy teljesen más magatartást, stílust követel meg a pártvezetőktől – tette hozzá.

Jelezte azt, is hogy a fővárosi szervezet április 29-én dönt arról is, kit javasol a szocialista párt elnökének.

Hirdetés
Ingatlan Mészáros Márton Balázs 2024. december. 03. 14:20

Felháborított sok ingatlanközvetítőt, hogy értékelni lehet őket a legnagyobb hazai platformon

Nem felhőtlen az ingatlanközvetítők öröme, miután a legnagyobb hazai ingatlankereskedelmi platform, az Ingatlan.com értékelési rendszert vezetett be. A kritikusok szerint nem konzultáltak velük a bevezetés előtt, az értékelésekkel pedig könnyű visszaélni. Az oldal azonban úgy látja, hogy az új funkcióval átláthatóbbá válik a jelenleg vadnyugati körülmények között működő hazai ingatlanpiac.