Viszlát, évszámok, városok, adatok? Rétvári Bence államtitkár szerint már jövőre kisebb lesz a gyerekek óraterhelése, csökken a lexikális tananyag, az alapkészségek kerülnek fókuszba.
A Köznevelési Kerekasztal április 30-ig javaslatot dolgoz ki arra, hogy már a 2016/2017-es tanév kezdetére csökkenjen a tanulók óraterhelése – mondta el a Magyar Idők keddi számában Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
Ha a tanuló a napközis tanulási idő alatt az iskolában marad, biztosítani kell a felkészítését a következő tanítási napra, részére otthoni házi feladat a jövőben nem adható – nyilatkozta a Magyar Időknek Rétvári Bence a kormányzati tervekről. Az államtitkár azt mondta: a tartalmi szabályozás és az óraszámok kialakításakor elsősorban a gyermekek érdekeit kell szem előtt tartani.
A legfontosabb feladatok közt említette a Nemzeti alaptanterv (NAT) és a kerettantervek átfogó felülvizsgálatát, a megtanítandó lexikális tananyag érezhető csökkentését, továbbá az alapkészség-fejlesztés – az intézménytípusok sajátosságainak figyelembevételével, különösen az általános iskolák alsó tagozatán történő – erősítését.
Hozzátette, a NAT alapkoncepciója az év végéig, míg a végleges változat 2017 végére készülhet el.