Az oktatásért felelős államtitkár a testület keddi ülése után azt mondta, a tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy a jövőben is szükség van az állami intézményfenntartóra, a Klikre. Az érintettek azonban azt állítják, ilyesmiről nem született megállapodás.
A Népszabadság információ szerint a Nagycsaládosok Országos Egyesülete is cáfolta, hogy határoztak volna a Klik megtartásáról, szemben azzal, hogy Palkovics László oktatásért felelős államtitkár korábban azt mondta az MTI-nek, hogy egyetértés mutatkozott a köznevelési kerekasztal keddi ülésén abban, hogy a jövőben is szükség van az állami intézményfenntartóra – állapították meg a tanácskozás résztvevői.
Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke a lapnak azt mondta, hogy se szavazás, se döntés nem született a Klik jövőjéről. A munkacsoportok csak arról döntöttek, hogy az iskolák fenntartása “inkább állami felelősség” legyen, de semmiképpen se a jelenlegi szervezeti keretek között.
A Népszabadság megkérdezte a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetét is, képviselőjük szerint többen támogatták az állami intézményfenntartó szerepének megőrzését, de a tanácskozáson az is elhangzott, hogy az intézményeknek vissza kell kapniuk gazdálkodási önállóságukat.