Itthon hvg.hu 2016. március. 05. 09:59

Már 11 ezren írták alá a fiatal orvosok petícióját

Van olyan egyetemi tagozat, ahol 24 orvostanhallgatóból mindössze 2 tervez az országban maradni a rezidensi éveit követően. Nagy forráshiányt tapasztalnak, ezért a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete aláírásgyűjtésbe kezdett. Petíciójukkal el szeretnék érni, hogy a Visegrádi Négyek többi államának átlagához mérten a jelenlegi négy százalékról a GDP hat és fél százalékára emeljék az egészségügy finanszírozását.

Egyetértek azzal, hogy a minőségi betegellátás, a betegbiztonság kialakítása, és a korrupció nélküli egészségügy megteremtése érdekében a mindenkori magyar kormány Nemzeti Ügyként kezelje az egészségügyet, és ennek részeként az egészségügyre fordított közkiadásokat a bruttó hazai termék (GDP) minimum 2 százalékával emelje 3 éven belül

– szól a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete petíciója, melyet három nap alatt 11 ezren írtak alá. A szervezet szerint éves szinten 600 milliárd forint hiányzik az egészségügyből, ezért el szeretnék érni a finanszírozás növelését. A források emelésével nem a fizetések emelése az elsődleges cél, hanem hogy érdemi, minőségi változásokat érjenek el a kórházakban.

A Nyugat.hu-nak nyilatkozó orvos szerint nem ritka, hogy 40-50 ágyra egyetlen segédápoló marad, az éjszakás nővérek között nem ritka, hogy sírva fakadnak a kimerültségtől. Aki csak teheti, az menekül az egészségügyből, folyamatosak a felmondások. Az orvos szerint csak azért rövidülnek a várólisták, mert a műtősök sokkal többet dolgoznak, azonban így sokkal több beteg marad a kevés ápolóra.

Egy fiatal orvostanhallgató is nyilatkozott a portálnak, az ő csoportjában 24-ből mindössze ketten tervezik, hogy végül Magyarországon helyezkedjenek el.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.