Itthon hvg.hu 2016. február. 25. 09:27

Hermanos igazgató: A tanárok többsége nem forradalmár, csak szkeptikus

Bár Pilz Olivérrel eltérőek a módszereik, a céljaik azonosak – mondta a Balog-féle kerekasztalon részt vevő miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatója a Heti Válasznak adott interjújában.

"Sajnos ma azt is eredményként kell értékelni, ha sikerül döntéshozók előtt kimondani, mi is a probléma" – mondta a kormány által kezdeményezett oktatási kerekasztalról a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatója, Madarász Péter, aki a Heti Válasznak adott interjújában azt mondta, fontosnak tartja a kormány által összehívott oktatási kerekasztalt, amelynek szerinte kicsi, de fontos eredménye, hogy az oktatásirányítás elismeri, hogy baj van és hibák vannak a rendszerben.

"Hálátlan szerepben vagyok. A kormány rossz szemmel nézhet rám, mert kezdettől megszemélyesítek egy problémahalmazt, amivel most kénytelenek szembenézni. Ugyanakkor haragszanak rám azok is, akik szerint ebben a formában hiba volt tárgyalást kezdeni az oktatás irányítóival és azok is, akik a nyomásgyakorlás harciasabb eszközeit képviselik" – mondta Madarász, aki részt vesz a Balog Zoltán által összehívott oktatási kerekasztalon, de hozzátette, a kerekasztalnál nem a Tanítanék mozgalmat képviseli már, csak az iskoláját.

Hangsúlyozta, hogy a tanároknak nem áll szándékában pártpolitikai színezetet adni a megmozdulásnak, a többség pedig nem forradalmár, inkább szkeptikusok, akik szerint a kerekasztalnál ülők nem fognak alapvető változtatásokat támogatni. Pilz Olivérről, a híres januári nyílt levél egyik hermanos szerzőjéről azt mondta, noha különböző módszerekkel dolgoznak, a céljaik ugyanazok.

Madarász azt mondta, rosszul esnek neki Orbán nyilatkozatai. "Hálátlanságot sejtetni, az ügyet bérkérdéssé egyszerűsíteni, azt mondani, hogy nézzék csak, mennyire jó a pedagógusoknak, nem jó irány. Minden alkalommal elmondjuk, hogy nem a pénzünk miatt emeltük fel a hangunkat" – mondta, bár megemlítette azt is, hogy a bérrendezés sok esetben egyébként is igazságtalanul valósult meg.

A Civil Közoktatási Platformról azt mondta, szerinte örülni kell a megalakulásának, hiszen még sosem foglalkozott ennyi ember a diákok, az iskola, az oktatás problémáival, de szerinte az elmúlt események sok "potyautasnak" is lehetőséget adtak a médiafigyelem megragadására.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.