Itthon hvg.hu 2016. február. 21. 16:10

Sajátosan értelmezte a tanárok és a diákok kockásinges akcióját a TV2

Az Andy Vajna tulajdonában lévő TV2 szerint egy nagyobb divat a favágóstílus, valószínűleg emiatt vehetett fel kockás inget több ezer diák és tanár pénteken.

A TV2 reggeli műsorában Demcsák Zsuzsa és Vujity Tvrko arról beszélgettek egy stylisttal, hogy egyre nagyobb divat a kockás ing és a lumberszexualitás, vagyis a favágóstílus - szúrta ki a 444. Arról viszont egy szó sem esett, hogy több ezer diák és tanár azért ment kockás ingben iskolába pénteken, hogy így tiltakozzanak a Klinghammer István volt államtitkár nyilatkozata, a Kilik és általában a kormány oktatáspolitikája ellen Mindössze kockás ingben feszítő osztályokról és tanárokról mutattak be néhány képet, mindenféle kommentár nélkül, azzal a felirattal, hogy “hódítanak a kockás ingek.”

Facebook / Szent István Gimnázium

Aki érdekel a sajátos értelmezés, itt nézheti meg a reggeli műsort.

Mint korábban megírtuk, az Andy Vajna tulajdonába került TV2 új hírigazgatójának a Story magazin korábbi főszerkesztőjét, Szalai Vivinet nevezték ki Azurák Csaba helyett.  Szalai kinevezésében az is közrejátszhatott, hogy köztudottan jóban van  Rogán Cecíliával, Rogán Antalnak, a miniszterelnökségi kabinetiroda vezetőjének a feleségével, illetve Kaminskyvel, Habony Árpád volt feleségével, Orbán Viktor Facebook-oldalának üzemeltetőjével, Orbán bizalmasával.

Szalai Vivien a Színes Bulvár Lap, majd új nevén Bors munkatársa volt 2003 és 2011 között, majd Ómolnár Miklós főszerkesztő áthozta a Story magazinhoz, hogy aztán Szalai 2014-ben a helyére ülhessen. Hírigazgatóként nincs releváns szakmai tapasztalata. Szalai írt könyvet luxusprostituáltakról, Stohl Andrásról, dubajozásról, megírta Zuschlag János történetét is – a Stohl-könyv két mondatáért a Budapesti Fegyház és Börtön Zrt. beperelte a szerzőt és a színészt, de végül a Fővárosi Ítélőtábla nem találta megalapozottnak a gyanút, és kártérítés helyett bocsánatkérésre kötelezte csak őket.


Hirdetés