hvg.hu: Korábban a magyarokról azt tartották, hogy nehezen mozdulnak, jobban kötődnek a szülőhelyükhöz. Ez mennyire igaz ma is?

Kiss János Péter: Sokáig valóban az volt az általános vélekedés, hogy kevésbé vagyunk mobilak, mint a hozzánk hasonló helyzetben lévő közép-kelet-európai országok lakói. Ez most oldódni látszik, amire a nemzetközi migráció erősödéséből következtethetünk. Ugyanakkor az országon belüli belső migráció még mindig viszonylag alacsony ütemű. Az ingázásban viszont már fél évszázada is nagyságrendileg egymillió munkavállaló volt érintett.

hvg.hu: A szocializmus idején sokan ingáztak, azt lehetett hinni, a rendszerváltással a trend megfordul. Mi történt?

K. J. P.: Alapvető modernizációs trend a lakó- és munkahelyek távolodásának folyamata. Amíg a keresők többsége a mezőgazdaságban dolgozott, és a lakóhelye közelében levő földet művelte, nem volt szükség ingázásra. Sokáig hiányoztak a technikai feltételek is, hiszen motorizált közlekedésre van szükség. A nagy robbanás mindenütt a II. világháború után következett be, ami nálunk a szocialista berendezkedés kialakulásával esett egybe. A városi lakásépítés sem tudott lépést tartani a foglalkoztatás változásának sebességével. Erről Szelényi Iván és Konrád György a hetvenes években egy tanulmányt is közölt, a „késleltetett urbanizáció” miatti ingázást a szocializmus sajátosságának vélve. Ám sokakban szándék sem volt a költözésre, például azért sem, mert a családon belül lehetővé vált egyfajta munkamegosztás: az iparban dolgozó férj beingázott a magasabb jövedelmet kínáló városi munkahelyre, míg a téeszben dolgozó feleség kevesebbet keresett, de a háztájit közös erővel művelték meg.

hvg.hu: Ez a fajta ingázás a rendszerváltással meg is szűnt?

K. J. P.: Többen hitték, hogy a rendszerváltással elenyészik, pont azért, mert a foglalkoztatás is csökken. Volt olyan jóslat is, amely szerint a leépítő cégek először a drágább, ingázási költséget is igénylő munkaerejüket küldik el. Úgy tűnik azonban, hogy e várakozások nem igazán „jöttek be”. Ugyan csökkent az ingázók létszáma 1990 után, de csak a foglalkoztatással megegyező arányban, az ingázási arány az összes dolgozón belül lényegében változatlan maradt. 2000 után pedig jelentősen nőtt az ingázás. Ma nagyjából a foglalkoztatottak egyharmada más településen dolgozik, mint ahol lakik – 1990-ben még csak egynegyed volt ez az arány.

hvg.hu: Az ingázók összetétele hogyan változott?

K. J. P.: A hagyományos modell szerint nagyobb részben az iparba, kisebb részben a szolgáltatásokba ingázik be faluról a városba a döntően alacsony iskolai végzettségű, főleg fizikai munkaerő. Ez a modell mára jelentősen megváltozott, bár nem fordult minden az ellentettjére: az iparban ingáznak még mindig a legtöbben, 10 ipari foglalkoztatottból 6 ingázó. Az egyik jelentős változás, hogy a szolgáltatószektorban az iparét meghaladó mértékben növekedett az ingázók aránya, különösen 2000 után. A másik, hogy az iskolai végzettségi kategóriák szerint is jelentős eltolódás van: minél magasabb iskolai végzettségről van szó, annál nagyobb mértékben növekedett az ingázás. Ugyanakkor jelentősen csökkent az alacsonyan kvalifikáltak aránya az ingázókon belül – még annál is jelentősebben, mint ahogy az összes foglalkoztatotton belül mérséklődött az alacsonyan kvalifikáltak aránya.

hvg.hu:  Ezeknek a változásoknak mi lehet az oka?

K. J. P.: Egyrészt nagyon jelentősen mérséklődött a kereslet az alacsonyan kvalifikált munkaerő iránt. Másrészt, ha valaki jól képzett, jól bevált, akkor is foglalkoztatják, ha ez a vállalkozásnak pluszköltséggel jár.

hvg.hu: Meg tudna említeni pár tipikus csoportot?

K. J. P.: Az egyik, talán leginkább közismert csoportban a városok környékére kiköltözött középosztálybeliek vannak, akik továbbra is a városban dolgoznak, gyerekeik oda járnak iskolába. Nagyrészt magasan kvalifikált, szellemi foglalkozásúakról van szó, akik meghatározó részben a szolgáltató szektorban dolgoznak. Ilyen szuburbán övezet egyébként nemcsak Budapestet, hanem más nagyobb vidéki városokat és megyeszékhelyeket (Pécs, Miskolc, Győr) is körülvesz.

A faluból városba irányuló ingázás mellett egyre erősödő mértékben van jelen az ellen- és keresztingázás. A nagyobb településekből a kisebbek felé irányuló elleningázás például ott jelenik meg, ahol bár kevés a munkahely, de az alapvető közszolgáltatásokat (óvoda, általános iskola stb.) mégis jórészt ingázókkal működtetik. A hátrányos helyzetű, részben szegregálódott kistelepüléseken ugyanis nem szívesen laknak azok a szakemberek, akik ezeket a közszolgáltatásokat üzemeltetik. Ők inkább beingáznak ezekre a településekre. De gyakori az elleningázás a nagyvárosi térségeken belül is, hiszen egyre több jelentős foglalkoztató jelenik meg az agglomerációs gyűrűkben is: Budapestről Budaörsre például ma már többen járnak ki, mint fordítva. A keresztingázás pedig a hasonló méretű települések közötti mozgást jelenti, például a budapesti agglomeráción belül.

hvg.hu: Miért nem költöznek egyszerűen az ingázók a munkahely közelébe?

K. J. P.: A munkaerőpiac koncentráltsága nő: a munkahelyek száma a nagyvárosokban, illetve néhány dunántúli ipari városban nőtt, a falvak többségében és a kisvárosok jelentős részében csökkent. Logikus, hogy a koncentrált munkahelyek és a szórt lakóhelyek közötti egyensúlyt csak az ingázással lehet megteremteni.

Viszont ennek köszönhetően az ingázás a munkavállalók számára egyre inkább lehetőség is, nem pedig kényszer, miután magasabb jövedelmet tudnak elérni néhány tíz kilométernyi utazás bevállalásával.

hvg.hu: Akkor az ingázás összességében is jó dolog?

K. J. P.: Mindig több tényezőt kell figyelembe venni. Az ingázás egyrészt komfortosabb és gyorsabb lett: korábban a tömegközlekedés vitte az ingázók többségét, még 1990-ben is közel 90 százalékát, míg a 2011-es népszámlálás adatai szerint az ingázók fele már személygépkocsival járt be. Így adott időintervallumon belül is nagyobb távolságra lehet eljutni, mint 25 éve.

Az ingázás általános haszna, hogy lehetővé teszi, az emberek egyszerre tudják érvényesíteni a lakó- és munkahelyükkel kapcsolatos eltérő preferenciáikat. Leegyszerűsítve: nagyvárosban jó dolgozni, de a jó levegőjű, nyugalmas vidéki településen jobb élni.

Az ingázás ezen kívül lehetővé teszi, hogy a munkaerő a munkaerőpiac gyors ütemű változásait követni tudja. Ha létesül valahol egy autógyár, nincs arra szükség, hogy az összes ott dolgozónak helyben lakás épüljön. És fordítva is működik: számos városunk van, ahol a rendszerváltás után az ipar megszűnt, és mégsem jellemző sem a munkanélküliség, sem az elvándorlás, mert a környéken találtak ingázással elérhető állásokat. Főleg a Dunántúlon vannak erre jó példák: a Várpalotán élők közül sokan ma Veszprémbe vagy Székesfehérvárra járnak át dolgozni, miután a szénre és bauxitra épülő nehézipar lényegében megszűnt. De sok más olyan település is van, ahol az ingázásnak köszönhetően váltak elkerülhetővé vagy mérsékelhetővé a szociális problémák.

Hozzá kell tenni, társadalmi szempontból jelentős kárai is vannak az ingázásnak, a vele járó gépjárműforgalom például jelentős környezeti terhelést és közlekedési problémákat (úthálózat leterheltsége, dugók) okoz, s a költségei sem lebecsülendők.

hvg.hu: Az ingázás támogatásával lehetne a munkanélküliséget csökkenteni?

K. J. P.: Biztos vagyok benne, hogy az ingázás költségeinek támogatása állami foglalkoztatás ösztönző eszköz lehet olyan térségekben, ahol helyben nincs, de elérhető közelségben van viszonylag nagy munkahelykínálatot biztosító centrum. Hogy milyen mértékben, az alapos vizsgálatot igényel és a helyi adottságoktól függően is eltérő lehet.

hvg.hu: A csok segíthet abban, hogy valaki a nagyobb munkanélküliségtől sújtott Kelet-Magyarországról Nyugat-Magyarországra költözzön?

K. J. P.: A csok még nagyon új, és a bevezetése óta máris változtattak a feltételein. Ha lesz is az említetthez hasonló hatása, az a tényleges migráció növekedését segíti – amennyiben például egy ózdi nagycsaládos a támogatással el tud költözni Győrbe, és ott munkát tud vállalni. Amennyire ismerem a részletszabályokat, azok inkább arra engednek következtetni, hogy ez a fajta foglalkoztatásnövelő hatás elég csekély lesz, mert a csok nem azokat a társadalmi csoportokat támogatja, akiknek a tagjai munkanélküliek, hanem azokat, akik jelenleg is foglalkoztatottak. A csok egyébként hasonló okokból  a települések elnéptelenedését sem tudja megállítani, mivel legfeljebb lakóhelyet teremt – főleg a kedvezőbb helyzetű csoportok számára –, de munkahelyet nem. Ha a normál – nem közfoglalkoztatás-alapú – munkaerőpiacon jelentős problémák vannak, akkor semmi egyéb szférát érintő eszköz nem elég arra, hogy ezeket a folyamatokat megállítsa.