Itthon hvg.hu 2016. február. 16. 22:04

Origo: Még két állami csatornát akar az MTVA

Az Origo információi szerint még az idén elindulhat az MTVA két újabb állami tévécsatornája.

Egy kulturális és egy tudományos-ismeretterjesztő csatornát is tervez az MTVA - írja az Origo, amely úgy tudja, eredetileg 2015-ben indították volna őket, de végül csak 2016 második félévében várhatóak.

A lap azt írja, az M5 lesz országos csatorna, az M6 pedig budapesti regionális. Az előbbi augusztusban kezdhetné meg a sugárzást, míg az M6 november végén rajtolhat. Ha ezek elindulnak, a Duna TV-vel és a Duna Worlddel együtt már nyolc állami tévé lesz itthon.

A köztévé átszervezéséről még tavaly januárban döntöttek, eszerint az M1-ből hírcsatorna lett, az M2-t átnevezték Petőfi tévére és esténként fiataloknak szóló műsorokat sugároz, a Duna TV lett a főcsatorna, M4 néven pedig egy sportcsatornáról is döntöttek.

Az új hírcsatorna és az M2 számos bakival tavaly március 15-én indult el, és azóta is rengeteg kritika érte, az M4 pedig tavaly júliusban kezdte meg adását.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.