Itthon hvg.hu 2016. február. 11. 21:52

Indulatterápiára is köteleznék az élettársát megverő fülöpházi polgármestert

Pártfogói felügyelet alá helyeztetné és indulatterápiás foglalkozásra kötelezné az ügyész az élettársát bántalmazó fülöpházi polgármestert. Emellett még felfüggesztett börtönbüntetést is kért Balogh Józsefre – derült ki az RTL Híradó csütörtöki tudósításából.

Balogh József most is élettársával érkezett a Kecskeméti Járásbíróságra. A tárgyalóterembe csak fotósok kísérhették be, a bíró valamiért úgy döntött ugyanis, hogy a tévéstábok nem forgathatnak ott.

A büntetőper tavaly májusban kezdődött, Balogh Józsefet azzal vádolták, hogy 2013 tavaszán megverte élettársát, aki súlyosan megsérült.

A polgármestert az ország úgy ismerhette meg, hogy ő a vak komondoros képviselő. A verés után azt nyilatkozta ugyanis, hogy a kutyájuk valamitől megriadt, és fellökte élettársa, akkor sérült meg. Nem sokkal később azonban elismerte a verést, utána kizárták a Fideszből, és azóta függetlenként politizál.

A legutóbbi országgyűlési választások után nem indult újra parlamenti mandátumért, Fülöpházán viszont újraválasztották polgármesternek, igaz, ő volt az egyetlen jelölt.

Az RTL Híradónak nyilatkozott korábban a megvert élettárs, aki azt mondta, hogy minden rendben van már közöttük. Többet a történtekről azóta sem árult el a nő, hiába idézte be a bíróság, ott sem tett vallomást.

Fülöpháza polgármestere a bíróság előtt elismerte bűnösségét, bár azt állította: csak dulakodtak, és a csuklójával egyszer megütötte az asszony arcát. A részletekre nem emlékszik, mert nyugtatóra pálinkát ivott – hangzott el a tudósításban.

Az ügyész felfüggesztett börtönbüntetést kért ellene, és indulatterápiára is kötelezné. Ítélet jövő héten várható.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?