A köznevelési államtitkárát a pedagógustüntetések után kirúgó Balog Zoltán Emmi-miniszter hétfőn egy beszédében azt sugallta, hogy a kritikusok szerint oda kellene visszajuttatni a magyar köznevelés rendszerét, ahol 10-20 éve vagy 50-60 éve volt.
Beszédet mondott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjak átadásán, két nappal azt követően, hogy az oktatáson végigsöprő tiltakozási hullámot követően szombaton menesztette közoktatási államtitkárát, Czunyiné Bertalan Juditot.
Balog az elmúlt hetekben megfogalmazott kritikákra úgy reagált, hogy azt mondta: az nem fogadható el, ha valaki úgy gondolja, oda kellene visszajuttatni a magyar köznevelés rendszerét, ahol 10-20 éve vagy 50-60 éve volt, ez bizony nem fog menni, ebben nem tudnak partnerek lenni. Ezzel lényegben azt sugallta, hogy a végletekig centralizált közoktatást bírálók több évtizeddel ezelőtti állapotokat sínak vissza.
A miniszter azt mondta, bízik abban, hogy a kedden először összeülő köznevelési kerekasztal munkájának eredményeként még jobbá válik a magyar iskolarendszer.
A világ változik, és nekünk is változni kell – jelentette ki, hozzátéve: ha az ország az oktatás terén a helyét meg akarja őrizni, illetve javítani kíván rajta, akkor többet kell dolgozni, nemcsak a pedagógusoknak, de nekik is. Ugyanakkor jogos elvárás, hogy az érdemi többletmunkáért tisztességes bérnek kell járnia – mondta Balog Zoltán.
Balog azt állítja, hogy a pedagógusok bérének emelésére plusz 234 milliárd forintot fordítottak, ilyen arányú növelésre az elmúlt 70-80 évben nem volt példa. Valamint azt, hogy ma 1237 hallgató tanul osztatlan tanárképzésben az ösztöndíjjal, és eddig 603 millió forintot folyósítottak e célra. A hallgatók havi 25, 50, illetve 75 ezer forintos összeget kaphatnak. A tanárképzés megújítása mellett a továbbképzés átalakításán is gondolkodnak uniós források bevonásával – mondta Balog.
Az ünnepségen részt vett Palkovics László, aki a felsőoktatás mellett a köznevelésért is felel a jövőben oktatási államtitkárként, valamint Czunyiné Bertalan Judit, digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos (ez a leváltottt államtitkár új pozíciója).