Bár a Fővárosi Választási Bizottság korábbi határozata teret engedett az olimipáról, valamint a Városliget átalakításáról szóló népszavazási kezdeményezésnek, a Kúria szerdai döntése azonban ezt megváltoztatva megtagadta a népszavazási kérdések hitelesítését.
Az FVB még december 14-én hitelesítette az olimpiáról és a Városliget átalakításáról szóló két helyi népszavazási kérdést. "Egyetért-e azzal, hogy a városligeti építési szabályzat ne tegye lehetővé új múzeumi épületek építését a Városligetben?" – szólt az első kérdés. Az olimpiával kapcsolatosban úgy fogalmaztak, hogy "Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata ne pályázzon a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére?" A Kúriára mindkét kérdés ellen felülvizsgálati kérelem érkezett, ezt bírálta el a testület.
Az olimpia megrendezésével kapcsolatban a Kúria megállapította, hogy a Fővárosi Önkormányzat már döntött a pályázaton való részvételről és az erről szóló szándéknyilatkozatát megküldte a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. A három részből álló pályázati eljárás első szakasza, a jelentkezési dokumentáció benyújtásának határideje 2016. február 17., míg a népszavazást várhatóan csak hónapokkal később lehetne csak megtartani. A Kúria szerint a kérdés azt sugallja, hogy a választópolgárok a pályázat beadásáról nyilváníthatnak véleményt, holott azt a referendum idejére már régen benyújtják.
A Kúria megtagadta a kérdés hitelesítését a Városliget megújításával összefüggésben kiírandó fővárosi szintű népszavazás ügyében is. A bírói fórum megállapította, hogy az adott kérdést a 2013. december 24-én hatályba lépett, a Városliget megújításáról és fejlesztéséről szóló törvény szabályozza, fővárosi szintű népszavazás pedig nem alkalmas törvény hatályon kívül helyezésére. A népszavazás olyan rendeletmódosítás kikényszerítéséről szólna, amely ellehetetlenítené az Országgyűlés által törvényben meghatározott célt – érveltek.
A Városliget beépítése ellen Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke, a XIV. kerület polgármestere nyújtott be népszavazási kezdeményezést. Az olimpiával kapcsolatos kérdést pedig egy magánszemély, Erdélyi Katalin Krisztina újságíró és civil aktivista nyújtotta be. Karácsony Gergely korábban kezdeményezte a Fővárosi Közgyűlésben, hogy írjanak ki helyi népszavazást Budapest olimpiai pályázatáról, a Városliget beépítéséről, valamint a Római-part árvízvédelmi megoldásáról is, de ezeket a közgyűlés többsége nem támogatta.