2016. január. 07. 18:25 MTI Utolsó frissítés: 2016. január. 07. 18:26 Itthon

Visszajött az áram Baranyában, Bács-Kiskunban még dolgoznak

Szinte teljesen helyreállt az áramszolgáltatás Baranya megyében, ahol a csütörtöki havazás okozott üzemzavart. Az ígéretek szerint estére Bács-Kiskun megyében is helyreállítják a szolgáltatást az áram nélkül maradt háztartások nagy részében.

Baranya megye harmincnégy településén fejezték be a helyreállítást csütörtök estére. Komló egyik zártkerti részén, Drávaiványiban és Bogdása-Körcsönyepusztán nincs még áram – közölte az E.ON Hungária Zrt.  A havazás miatt fák dőltek az elektromos vezetékekre, ez okozott áramkimaradást, amik körülbelül 6500 fogyasztót érintett.

Az esti órákra a fogyasztók többségénél helyreállítják az áramszolgáltatást az EDF DÉMÁSZ működési területén is – ígérik. Csütörtökre virradóra a hó és a jég több mint 40, elsősorban Bács-Kiskun megyei településen okozott fennakadást az áramellátásban.

A hajnal 3 óra óta tartó javítást nehezítette, hogy a havas, jeges úton a járművek és a szerelők is nehezen tudták megközelíteni a hibahelyeket. Egyszerre 120 szerelőcsapat 100 gépjárművel dolgozott, az üzemzavarok elhárítását erdészek, önkéntesek és partnerszerelők segítették. Délutánra a cég több mint 30 ezer ügyfelénél helyreállították az áramellátást.

Az EDF DÉMÁSZ munkatársai az éjszaka is dolgoznak. Arra kérik a fogyasztókat, hogy akinél péntek délelőttig nem lesz áram, az jelezze ezt a cég éjjel-nappal elérhető telefonos (06-40-822-000) vagy online ügyfélszolgálatánál.

Hirdetés
Címkék
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.