Itthon hvg.hu 2015. december. 08. 21:12

Az MTI nem volt hajlandó lehozni egy Habonnyal foglalkozó közleményt

Habony Árpád pénzügyeit firtató közleményt szeretett volna megjelentetni a Demokratikus Koalíció az MTI-ben, de a távirati iroda nem volt hajlandó rá.

Habony Árpád személyiségi jogaira hivatkozva utasította vissza az MTI, hogy leadja a DK közleményét, amelyben Habony Árpádot, Orbán Viktor tanácsadóját támadták volna. Habonyról kedden került elő egy videófelvétel, amely egy puccos ibizai klubban készült, egy olyan helyen, ahol éjszakánként sok tízezer forintba kerülhet a szórakozás.

A DK az Index cikke szerint azzal a címmel jelentette volna meg közleményét, hogy Miből jár egy feltételezett ibizai drogdiszkóba Orbán tanácsadója?, és vagyonosodási vizsgálatot kértek volna Habonyra. Ám az MTI arra hivatkozva utasította ezt vissza, hogy a szabályzatuk szerint a rajtuk keresztül publikált közlemény "nem járhat mások személyhez fűződő jogainak sérelmével, különös tekintettel a közszereplőnek nem minősülő személyek személyiségi jogaira". Vagyis az MTI elfogadja Habony azon korábbi védekezését, amely szerint azért nem engedi, hogy fotók készüljenek róla, mert nem közszereplő.

Az MTI nem csak Orbán tanácsadójáról, de vejéről, Tiborcz Istvánról sem hajlandó közleményt lehozni, ugyancsak arra hivatkozva, hogy az illető nem közszereplő. Még akkor sem, ha a róla szóló pártközlemény arra vonatkozik, hogy az uniós csalásellenes hivatal vizsgálja az általa korábban vezetett céget.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.