Meglehetősen pozitív jelenséget lehet felfedezni a KSH legfrissebb adatsorában, amely a lakosság megélhetési viszonyait tárta fel. Összességében az összes jövedelmi kategóriában növekedtek az egy főre jutó nettó keresetek, a legalacsonyabb kategóriákban ráadásul százalékos szinten is jónak mondható az emelkedés, ami 5-6 százaléknak felel meg. Azonban nem mindegy, hogy minek vesszük az 5 százalékát, ugyanis a legszegényebb egymillió magyar mindössze 26 ezer forintból él havonta, azaz mindössze 1200 forinttal több nettó jövedelemmel számolhatnak, mint egy évvel korábban. A növekedés mértéke a többi kategóriában is jellemző, a második jövedelmi tizedben élők 3000 forinttal vihetnek haza többet, és mindössze a hatodik tizedben éri el az emelkedés az 5000 forintot az egy főre eső havi jövedelem.

A nettó növekedés annak köszönhető, hogy a kormány igyekezett kedvezményekkel a szegények adóterhein csökkenteni, ám az ördög a bruttó keresetekben rejlik, melyek csak szerényebben (1-2 százalékkal) emelkedtek a legszegényebb hárommillió magyar esetében, ami jellemzi a munkahelyeik fizetőképességét. A közmunkások nagy száma is sokat ront a helyzeten, akik 70 ezer forintnál nem tudnak többet hazavinni a családjuknak, így a dolgozói szegénység sem csökkent, immár közpénzből. Három szegénységi összetevő határozza meg az abszolút szegénységet: a súlyos anyagi nélkülözés, az alacsony munkaintenzitás (például a munkanélküliség), valamint a relatív jövedelmi szegénység. A közmunkások az alacsony jövedelem ellenére, de az intenzívebb foglalkoztatottság miatt statisztikailag kikerültek a mélyszegénységből. 

A közel tízmilliós magyar lakosságból 2 millióan szenvednek legalább 4 alapvető tételből hiányt, 9 tétel jellemzi a szegénység valamilyen formáját, például ilyen a hús rendszeres hiánya, a mosógép vagy a televízió hiánya is. A váratlan kiadásokra csak nagyon kevesen vannak felkészülve, mindössze a lakosság 30 százaléka rendelkezik ilyen jellegű tartalékkal. A lakosság 15 százaléka nem éri el a mediánjövedelem 60 százalékát, azaz egyértelműen szegénynek tekinthetők és gyakorlatilag nincsenek jobb helyzetben, mintha segélyből élnének, azaz a közmunka ellenére nem tudtak jobb helyzetbe kerülni, a kormány ígérete ellenére.

Különböző jövedelmi szinteken másképp gondolkodnak a szükséges és a jó jövedelmekről. A 26 ezer forintból élők jónak a 103 ezer forintos jövedelmet tekintik, szűkösen viszont kijönnének havonta 55 ezer forintból is. Általános kép, hogy egyik jövedelmi tized sem tartja jónak jövedelmét, a második leggazdagabb szinten közelít meg a legjobban a jónak számító jövedelem a valós összeget. Ezen a szinten átlagosan 134 ezer forintból élnek, azonban 189 ezret tartanának jónak, de az általuk meghatározott átlagos jövedelem is 142 ezer forint. A leggazdagabb egymillió átlagosan 220 ezer forintot keres, és a havi 96 ezer forintot is nagyon szűkösnek élnék meg, jónak 233 ezer forintot tartanának, ami szintén magasabb a valós jövedelmüknél.

Noha a gazdagabbak körében csak mérsékeltebb, 3 százalékos volt a nettó jövedelem növekedése, azonban sokkal többet vihettek haza az ország 90 százalékához képest, így közel 6000 forinttal több jut egy főre, mint tavaly. Ennek köszönhetően tovább nőtt a társadalmi olló a különböző csoportok között, az egykulcsos adó – néhány kedvezménnyel kiegészítve – úgy látszik nem valósítja meg hiánytalanul a terhek méltányos elosztást.