Szijjártó megfejtette, miért vethetné be az EU a végső fegyvert ellenünk
Ha az uniós alapszerződés hetes cikkelyének megfelelő, vagyis a szavazat megvonásáról szóló döntés születne az Európai Unióban Magyarország ellen, az csak Brüsszel bosszújaként lehetne értelmezhető a sikeres magyar bevándorláspolitika miatt – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Ha valóban született vagy születik egy hetes cikkelynek megfelelő döntés a biztosi kollégium részéről, az csak szabályszegő módon történhet, mert ilyen döntés meghozatalához az Európai Bizottságnak nem lenne joga – mondta Szijjártó Péter.
A külgazdasági és külügyminiszter egy azzal kapcsolatos újságírói felvetésre válaszolt, amely szerint polgári kezdeményezésre az unió biztosi kollégiuma kilátásba helyezte a hetedik cikkely alkalmazását Magyarországgal szemben.
Az Index pénteken írt arról, hogy információik szerint politikai döntés született az Európai Bizottság biztosi kollégiumában arról a polgári kezdeményezésről, amely ha sikerrel záródna, arra kérné a bizottságot, hogy indítsa el a hetes cikk szerinti eljárást, és vigye a magyar ügyet a döntéshozó Miniszterek Tanácsa elé.
Szijjártó Péter szerint ha születik ilyen döntés, az sehogy másként nem érthető, mint a bevándorláspárti Brüsszel, a bevándorláspárti európai uniós intézmények bosszúja Magyarországgal szemben.
Ugyanis éppen Magyarország példája bizonyítja azt, hogy sikeresen meg lehet állítani a bevándorlási hullámot és éppen Magyarország sikere bizonyítja azt is, hogy az európai bevándorlási politika megbukott, a magyar politika pedig sikeres – tette hozzá.
"Vagyis ha születne ilyen döntés, azt csak Brüsszel bosszújaként tudnám értelmezni" – mondta Szijjártó Péter.