2015. november. 10. 08:41 hvg.hu Utolsó frissítés: 2015. november. 10. 09:30 Itthon

Két nőt is megerőszakolt egy szegedi férfi

A férfi még 2013-ban követte el a bűncselekményeket, egyszer egy vasúti töltésnél, egyszer pedig egy régi temető mellett. Vádat emeltek ellene.

Az ügyészség szerint két nőt is megerőszakolt az a szegedi férfi, aki ellen szexuális erőszak miatt emeltek vádat – olvasható az ügyészség honlapján.

A vádirat szerint a férfi 2013 novemberének egy hajnalán gépkocsijából meglátta a gyalogosan hazafelé tartó sértettet. Leállította az autót, és egy közeli vasútátkelőhelyhez ment, ahol bevárta a nőt, majd a sötétből mellélépve megragadta, száját befogva őt a közeli vasúti töltéshez rángatta, miközben egy kést nyomott az oldalához. A földre teperte, majd megerőszakolta a sértettet.

Idén júniusban – a vád szerint – egy régi temető mellett támadta meg a férfi következő áldozatát: mögé került, száját befogta és hátulról átkarolva a kezében tartott késsel egy közeli betonkerítéshez vezette, ahol megerőszakolta a nőt.

A vádlott bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.