Orbán: már nem a központ mondja meg, mit fejlesszen egy város
A megyei jogú városok annyira megerősödtek, hogy kell legyen saját gazdaságfejlesztési programjuk, "és mi megpróbálunk társulni ehhez" - mondta Orbán Viktor a Kapos televíziónak adott interjújában.
A korábbi időszakhoz képest fontos változás, hogy most nem központilag akarják megmondani, mit fejlesszen egy város - közölte Orbán Viktor a helyi tévében azt követően, hogy a nap folyamán aláírta Szita Károly fideszes polgármesterrel a kormány által a városnak biztosított 122 milliárd forintos fejlesztési támogatásáról szóló megállapodást.
Arról, hogy a vállalt fejlesztési forrás sok vagy kevés Kaposvár esetében, azt mondta, a város történetében ekkora forrás fejlesztésre így, egy összegben, garantáltan és leszerződve nem állt rendelkezésre. Az összeget tekintve ez nagyon sok, "egyébként pedig reális" - tette hozzá Orbán Viktor.
A miniszterelnök szerint lehetőséget kell kapnia a városnak ahhoz, hogy fejlődni tudjon, és "itt egységnyi eredményhez nagyobb fejlesztésre van szükség, mint az ország jó néhány másik városában".
Arra a felvetésre, hogy egy évvel ezelőtti kaposvári látogatásán megígérte, a ciklus végéig megépül a 67-es gyorsforgalmi út, azt mondta, "többször megígértem, most szeretném megcsinálni". Az út átadásának időpontjáról azt mondta, "18-at vállaltunk legutóbb - az szoros lesz -, de 19-nél tovább nem fog húzódni az építkezés".
A gyorsforgalmi utak iránti igényről közölte, Magyarország még mindig nyögi a kommunizmus örökségét, nagyon sok fejlesztés maradt el, amit rövid idő alatt kellett volna pótolni.
"Sok mindent pótoltunk is, mi magyarok büszkék lehetünk a mögöttünk hagyott 25 év teljesítményére, de még mindig fájó hiányok vannak, az egyik például ez" - tette hozzá. Szerinte mivel túl sok magas szintű útvonal hiányzik, ugyanakkor nincs mindegyikre pénz, ezért most könnyített műszaki feltételekkel építenek utakat, úgy, hogy később a bővítésre megteremtik a lehetőséget.