Debrecenbe vonat megy vagy villamos? Csak a gyrososnál van esélye egy menekültnek dolgozni? Ki a jobb segítő, a civilek vagy a hivatásosak? Másoljuk-e a görög menekültügyi gyakorlatot? Ki perli be a magyar államot. A menekültsegítő szervezetek találkozóján kiderült, bőven van még miről beszélni a kérdésben.
A rendkívüli menekülthelyzet összehozta a civileket, a kerítés viszont az ő sorsukat is megpecsélheti. S bár a nemzetközi helyzet képlékeny, így emiatt a mindennapok kapnak nagyobb hangsúlyt, most először nyilvánosan összeültek a migránsokon segítők, hogy feltegyék maguknak a kérdést: Hogyan tovább, menekültügyi segítők? (A válasz azonban várat még magára)
„Gyakorlatilag megszűnt a menedékjog” (Magyar Helsinki Bizottság)
Iván Júlia ügyvéd nem fukarkodik kritikával: Magyarországon gyakorlatilag megszűnt a menedékjog intézménye, az állam arra sem ad esélyt, hogy a menedékkérő előadja, miért is üldözik. A szervezet 12 ügyvéddel próbál segíteni a menedékkérőknek, de még nem találkoztak megítélt menekültstátusszal a hírhedt jogszabályi változtatások óta (eddig két körben szigorított a kormány). Persze segítenek, ha tudnak: a bíróságok olykor még a tárgyalások idejét-helyét sem teszik elérhetővé, nehogy a helsinkis ügyvédek tudják, hol, kinek mikor kell segíteni.
Az is aggályos szerinte, hogy büntetőbírók döntenek menekültügyi kérdésekben (mivel a menekülteket kriminalizálja az állam). Amikor az ügyvédek felhívják a figyelmet, hogy a menekültügyi egyezmény és a magyar hatályos jog összeütközésbe kerül, a bíróság lesöpri ezt az érvelést, nem kér alkotmánybírósági kontrollt. A menekültek száma nem csökkent, sőt, de alig páran kérnek menedékjogot - tudják, hogy esélyük sincs. Jelenleg 300 menekült van egyébként börtönben kitoloncolásra várva, de Szerbia nagyon lassan veszi vissza őket, amivel csak nő a menekültek traumatizáltsága.
„Nem tudta, hogy Debrecenbe villamossal vagy vonattal menjen-e” (Menedék Egyesület)
A szervezet először Budapesten, majd a határokon tájékoztatta a menekülteket „interkulturális mediátorok” (javarészt tolmácsok és segítők) segítségével, de ma már Horvátországba is mennek. Volt olyan, alulinformált menekült, aki nem tudta, Debrecenbe villamossal vagy vonattal lehet-e eljutni Budapestről. Korábban az elismert menekültek integrációjában segítettek, akikből 2000 körül élnek közöttünk. A jelenlegi helyzetre csakis összeurópai megoldás adható kielégítően, és alapvetően fel kell gyorsítani az integrációt.
„Alábbhagyott az adakozókedv” (Segítsünk Együtt a Menekülteknek Facebook-csoport)
A ma már 13 ezer tagot számláló csoport fő profilja az ételosztás. Amióta Budapest kiürült, megcsappant az adakozókedv is: hat helyett napi három teherautó fordul a szervezet raktárából készült 1000-2000 adag szendviccsel. Kizárólag magánadományokból tartja fenn magát a szervezet, és – rácáfolva egy tévhitre – nemcsak a menekülteken segítenek, hanem a magyar rászorulókon is. Foglalkoznak integrációsegítéssel is (angolt, magyart oktatnak). Probléma, hogy nem nagyon lehet tervezni az operatív munkát.
„Nem mindenkinek kell évekig a gyroszosban dolgoznia” (Református Menekültmisszió)
Kanizsai-Nagy Dóra szerint tévhit, hogy a menekültek közül mindenki tovább akar menni, többen itt maradnának, és fel kell készülni arra, hogy 5-10 évig itt lesznek. Ezért fontos, hogy az ország segítse elő a letelepedést, és a közösség is legyen befogadó. Ebben is segít a misszió. Rendkívül sok református közösség aktívan segítette a menekülteket, és ebben élesen különbözött a magyar református egyház hivatalos állásfoglalása, és az egyes közösségek hozzáállása. A szervezet június végéig részesült EU-s támogatásban, utána a külföldi református, protestáns közösségek támogatásával tudták folytatni a munkát.
„Magyarországot politikai nyomás alá kéne venni” (Társaság a Szabadságjogokért)
Egészen nyárig a szervezet nem foglalkozott menekültekkel, utána azonban jogi segítségnyújtással és képviselettel foglalkoztak. Fontos feladatuk volt a menekültek, valamint a média tájékoztatása, mivel az állam alig csepegtetett információt, a médiát nem engedte pl. a menekülttáborokba, sőt, voltak sajtószabadságra is fenyegető lépések (újságírók megverése, felvételek letörlése). Az állam a mai napig nem teljesíti adatszolgáltatási kötelezettségét az elvárható módon, ezért a szervezet most be is perli. De a gyülekezési jog, a fegyverek, a kényszerítőeszközök használata is jogi kérdések sorát vetette fel, nem is beszélve a lelkiismereti szabadságról: amit az állam embercsempészetnek minősített (menekültek autóval való szállítása, jogi határzár kijátszása), az a TASZ szerint a polgári engedetlenség kategóriája. A jövő homályos, de a nemzetközi szervezeteknek, EU-nak politikai nyomásgyakorlással, akár gazdasági jellegű szankciók fenyegetésével kéne hatnia az államra a magyar menekültügyi szabályozás megváltoztatása érdekében.
„Egyik irány a regisztráció, másik irány az osztrák határ” (Migration Aid)
A Migration Aid Facebook-csoport működése első szakasza a Budapesthez köthető, vonatozásos-utazásos-pályaudvaros aktivitás volt. Ezt követte szeptember 15. után a határ menti szakasz, aktivitás – a szervezet a Horvátországnál (Beremend, Zákány) belépő menekülteknek próbál segíteni, akiket (elképesztő higiéniás körülmények között tartott) vonatokkal az állam az osztrák határhoz szállít. A határnál a magyar hatóságok megmutatják a menekülteknek, merre van az osztrák határ, illetve a regisztrációs iroda: „el lehet képzelni, hányan regisztrálnak” (ezek szerint Magyarország gyakorlatilag az általa kárhoztatott, regisztráció nélküli továbbutaztatásos görög ügymenetet másolja). A szervezés most nehezebb, viszont több a menekült, akár napi 5-8000 ember is érkezik. A lényeg, hogy rugalmasnak kell maradni, alkalmazkodni kell a változó helyzethez. A szervezet előtt több út is áll a jövőt illetően, ebben benne lehet egy gyorsmozgású akciócsoport szervezése, egy államot ellenőrző szerepkör kialakítása, a hírszolgáltatás, illetve a nemzetközi koordináció felvállalása.
„Az alapelvek ütközhetnek a fennálló szabályozással” (Magyar Vöröskereszt)
A Vöröskereszt az egyetlen szervezet, amely a 200 milliós állami támogatásból részesül. A szervezet eleinte „takaréklángon” figyelte az eseményeket (pl. családegyesítésben segédkezett), majd az ORFK felkérésére Röszkére települt ki. A szervezetalapelveinek lényege az élet részrehajlás nélküli védelme, és együttműködési kötelezettsége van a fennálló államhatalommal, ami sokszor okoz súrlódást – olykor a két elv nem fér meg egymás mellett. Ilyen volt a bicskei esemény, amikor a rendőrség műveleti területté nyilvánította a menekültekkel teli vonatot. A szervezet emberi ott álltak hat órán át egy csomó élelmiszerrel várván az engedélyt, hogy segíthessenek. Kovács Dávid megosztott egy friss információt: a horvátok mostantól csak vonattal szállítják a menekülteket, így Beremendnél lényegében meg fog szűnni az emberek érkezése. A szervezet országszerte 80-100-as létszámban dolgozik. Kovács méltatta a magánemberi kezdeményezéseket, mert ők olyat is megcsinálnak, amit egy hivatalos segélyszervezetnek nem szabad: a segítést „lényegesen ügyesebben csinálják,mint mi valaha is fogjuk”.
