A Miniszterelnökséget vezető miniszter ezt állította a mai Kormányinfón. Az állam eddig minden eszközzel próbálta eltitkolni a részleteket. A hírhedt miniszteri utaknak mára sajtóttörténeti jelentőségük is lett.
Lázár János a mai kormányinfón az utolsó kérdést a 2012-es londoni utazása eddig eltitkolt részleteivel kapcsolatban kapta. A 2012-es londoni út a horribilis ára miatt keltett feltűnést: két éjszaka 920 ezer forintba került. Sokáig azt sem akarta a Miniszterelnökség elmondani, hogy hol, melyik városban történt ez az út, holott maga Lázár már elmondta, hogy Londonban.
Az állam minden eszközzel próbálta megakadályozni, hogy az utazásról kiderüljenek részletek. Az origo újságírója kiperelte viszont, hogy megismerhetőek legyenek a részletek - állítólag ez az ügy vezetett a híportál főszerkesztőjének, Sáling Gergelynek a távozásához is.A Fővárosi Törvényszék az idén júliusban elsőfokon kimondta, hogy el kell árulni, hol szállt meg Lázár luxusárban.
A hvg.hu egy DK-s forrásból származó infó alapján egyébként végzett egy próbafoglalást a feltételezett helyen, és full extrás szolgáltatásokkal is csak jóval kevesebbet tudott "eldorbézolni".
Lázár Jánosnak három ilyen útja volt 2012-ben, mindhárom árát saját zsebből visszafizette az államnak, csak hogy ne kelljen beszámolni az utak részleteiről, hogy kikkel folytat titkos találkozókat.