Itthon hvg.hu 2015. szeptember. 14. 13:39

Véres ruhákat is bemutattak a vak komondoros Balogh tárgyalásán

A Kecskeméti Járásbíróságon alig negyedóra alatt vége is lett a tárgyalásnak, a súlyos testi sértéssel vádolt volt fideszes képviselőt ezúttal is elkísérte a bíróságra élettársa.

Az Index szerint alig 15 perc alatt vége is lett a tárgyalásnak hétfőn a Kecskeméti Járásbíróságon Balogh József ügyben, a súlyos testi sértéssel vádolt egykori fideszes országgyűlési képviselőt most is elkísérte Terike, akinek betörte az orr-, arc- és a járomcsontját, de akivel újra együtt él, és aki így már nem is tanúskodik ellene.

A bíróság által meghallgatni kívánt két szakértő és egy orvos tanú viszont nem jött el a tárgyalásra, Balogh pedig megkapta a pszichológusi és elmeszakértői véleményeket, amelyeket a nyáron elvégzett vizsgálatok alapján mostanra elkészítettek róla.

MTI / Bugány János

Az elmeszakértő arra jutott, hogy a fülöpházi polgármester nincs korlátozva abban, hogy felismerje tettei társadalomra való veszélyességét, következményeit, és akkor sem volt, amikor 2013. április 28-án, egy lagzi után ököllel esett Terikének (majd később azt vallotta, vak komondorukon esett át az élettársa), tudatzavarral járó idegrendszeri elváltozásban sem szenved.

A pszichológus szakértő szerint Balogh intellektuális teljesítménye átlagos, aktív, ambiciózus, nagy fantáziájú, hajlamos a teátrális viselkedésre, és a szociális helyzeteket megpróbálja a maga hasznára fordítani, robbanékony, türelmetlen, ingerlékeny, esetenként hajlik indulatos, agresszív viselkedésre, a párkapcsolatában is.

A tárgyaláson egy vérrel szennyezett drapp színű blézert is bemutattak, valamint egy felsőt és egy szoknyát is. A következő tárgyalási napot november 17-re tűzték ki.

MTI / Bugány János
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?