2015. szeptember. 10. 10:23 hvg.hu Utolsó frissítés: 2015. szeptember. 10. 11:34 Itthon

Nem lakhattak a plébánián a menekültek

Nem engedte a rendőrség, hogy a röszkei plébános adjon szállást a menekülteknek, igaz, ők nem is akarták igénybe venni azt.

Éjszakai szállást ajánlott a menekülteknek Liszkai Tamás röszkei katolikus plébános. A szerb-magyar határ közeli település papja felajánlotta a menekültek elszállásolására a plébánia rendezvénytermét, sőt ha kell, akár a templomot is.

A rendőrség azonban a Népszabadság értesülése szerint nem járult hozzá, hogy menekültek – kiválva a többiek közül – a plébánián lakjanak. Igaz, utóbbiak nem is akarnak élni a lehetőséggel, mert céljuk az, hogy mihamarabb továbbmehessenek Németországba.

Időközben egyébként a Vatikán pontosította Ferenc pápa szavait: az egyházfő nem azt kérte, hogy konkrétan minden egyes plébániaépületben szállásoljanak el menekülteket, hanem azt, hogy egy-egy plébániai közösség fogadjon be legalább egy családot.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.