Ugyan jogi megoldás lenne a menedékkérők továbbküldésére, de ezzel nem él a kormány. Így viszont rövid és hosszú távon is kezdenünk kell valamit az egyre aggasztóbb helyzettel. Európai szinten pedig kimondhatjuk: a dublini rendszer megbukott, vissza kéne találni arra az útra, amely a menekülteknek ténylegesen segít, és Európát sem szakítja szét.
Miután hétfőn némi tétovázás után többvonatnyi menekültet engedtek át a magyar-osztrák határon, központi kérdéssé vált, hogy melyik állam, kormány felelőssége az egyre durvábban elharapózó válság. A magyar kormány azzal védekezik, hogy a hatályos jogi szabályozás miatt nem engedhetik ki a menedékkérőket az országból, az osztrákok és a németek viszont humanitárius hiányosságokat kérnek számon a magyarokon.
A menekültekkel kapcsolatos törvények és a schengeni határokon belüli utazás szabályai a menedékkérőknek is tiltják a vízum és útlevél nélküli utazást. Abban viszont igaza van a másik félnek, hogy alapvető ellátások nélkül élnek rengetegen napok óta köztereken a Keleti pályaudvar környékén.
A jogi megoldás adott
A helyzet áthidalására létezik jogi megoldás: dönthetne úgy a magyar Országgyűlés, hogy egész csoportoknak, tömegesen ad menedékes státuszt. Ez azt jelentené, hogy a menekülteket megillető jogokkal ruháznak fel valamilyen kritérium alapján egy nagyobb embercsoportot (például en bloc a szíreket). Így a menedékesek ugyan kizárólag Magyarországra szóló tartózkodási engedélyt kapnak, de jogosultak lennének az országhatárok átlépésére.
Nyilvánvaló, hogy a magyar kormány csak akkor húzna ilyet, ha előzőleg megállapodna más befogadó országokkal, hogy a hozzájuk továbbengedett menedékeseknek ők is státuszt, és tartózkodási engedélyt adnak. De a kormány kommunikációját és Orbán Viktor csütörtöki brüsszeli szereplését elnézve ez a megoldás inkább elméleti lehetőségnek tűnik.
Rövid távú és hosszú távú megoldások
Bár a helyzet Magyarországon eszkalálódott, a menekültválság összeurópai probléma. Nálunk most gyors tűzoltás kell, de hosszabb távra is fenntartható viszonyokat kell teremtenünk, ahogy az Európai Uniónak is be kell rendezkednie a menekültkérdés tartós kezelésére.
Az elsődleges és azonnali feladat a menekültek elhelyezése: nyilvánvalóan nem maradhatnak a pályaudvarokon, a vagonokban, sem a Keletinél, sem Bicskén. Ahhoz, hogy el lehessen őket máshol helyezni, tisztázni kell velük, hogy az ügyük nem oldódhat meg néhány órán vagy napon belül, és hogy mindenekelőtt vissza kell találni egy jogilag előírt eljárási rendbe.
Kulcskérdés lenne a tájékoztatás: a menedékkérőknek pontos és érthető tájékoztatást kéne nyújtani arról, mire számíthatnak. Sokan jelenleg "nem együttműködőek", nem akarnak a regisztráció alatt ujjlenyomatot adni, holott az kötelező – a nem együttműködés pedig azonnal kizárhatja a menekültstátusz megadását, illetve azonnali kitoloncolást von maga után.
Az átmeneti elszállásolás komoly logisztikai feladat, de azért nem megoldhatatlan: ha a kormány az elmúlt fél évben nemcsak konzultációval, plakátkampánnyal, bevándorlók elleni hergeléssel és kerítésépítéssel lett volna elfoglalva, hanem az ENSZ és az EU pénzügyi segítségét is igénybe véve elkezdték volna bővíteni a több éve ugyanolyan méretű kapacitásokat, akkor ma sokkal jobb lenne a helyzet. Az végre egy jó irányba mutató lépés, hogy Tarlós István bejelentette, 800-an alhatnak majd a tervezett Verseny utcai tranzitban.
Továbbutaztatás és tehermentesítés
Az egyébként az eddigiekből jól látható, hogy Magyarország nem célország: a menekültek főként Németországba igyekeznek. A magyar ellátórendszernek mégis huzamos időre arra kell berendezkednie, hogy a már korábban is nagy túlterheltséget okozó 500-1000 menedékkérőnek a duplája-négyszerese is átlépheti minden nap az ország határát. Minden menedékkérőnek az esete egyedi, melyet külön-külön kell elbírálnia a hatóságnak, a menedékkérőnek elvben fellebbezési joga is van: a jelenlegi keretek között a kívánatos három hónap helyett akár fél évig is elhúzódhat egy-egy eljárás.
Ezt most mindenképp fel kell gyorsítani: a menedékes státuszok tömeges megadása ezen segíthetne, akárcsak az olyan országokból érkezők menedékkérelmének a gyorsított eljárásban való elbírálása, ahol nincsenek polgárháborús állapotok, és nem politikai üldözöttekről van szó (pl. Szerbia, Albánia). Fontos lenne, hogy – miként azt tervezik is – a Bevándorlási- és Állampolgársági Hivatal állományát nagyon gyorsan bővítsék, és más országból segítség érkezzen a bürokratikus eljárások lefolytatására, és akárcsak Olaszországban és Görögországban, ide is telepítsenek közös EU-s felvevőpontokat, "hot spotokat".
Ennek kapcsán nemcsak újabb férőhelyek felszabadítására, megteremtésére van szükség (itt a legrosszabb eset lenne a fűthető sátrak felállítása), hanem enyhíteni kellene azon a szabályozáson, amely a civileket kriminalizálja, ha menekülteket fogadnak be az otthonukba. (Jelenleg a menedékkérőknek a kijelölt tartózkodási helyükön kell lenniük, míg a kérelmüket elbírálják, ahová 24 órán belül kell odaérniük – eddig lehetnek valahol vendégségben.) Németországban például egy külön applikációt fejlesztettek, melyen keresztül bárki jelezheti, hogy befogad menekültet. A magyar katolikus egyház feje sem kerülne kínos helyzetbe, amikor a törvényre hivatkozva (embercsempészetet követnénk el) utasítja el menekültek befogadását.
Nagyon fontos lenne, hogy a civil önkénteseket a kormány végre rehabilitálja. A menedékkérők a magyar államban csalódtak, a rendőröktől tartanak, sokan nem is akarják követni az utasításaikat – a tájékoztatáshoz, a koordináláshoz és a gondoskodáshoz bátran nyúlhatnának az egyébként széles körben megnyilvánuló civil szolidaritáshoz. Ehhez persze a kormányzati politikában hihetetlen fordulatra lenne szükség. A mostani irány egyértelmű: megszigorítani a menekültstátuszhoz jutás feltételeit, kiüresíteni a jogorvoslatot, elijeszteni a migránsokat, hogy ne Magyarországon keresztül jöjjenek – ezt szolgálta az augusztus 1-jével életbe lépő menekültügyi szigorítás, és ezt célozza a szeptember 15-vel induló is.
A kormány abból indul ki, hogy Ausztria a keleti határain újra bevezetheti a határellenőrzést (ez Schengen szétesését jelentené, jelenleg egy ország csak kivételesen és átmenetileg zárhatja le határait, például egy G8-as csúcsnál volt biztonsági okokra hivatkozva). Emellett attól is tart, hogy egy nap a Magyarországon regisztrált menedékkérőket visszaküldik a dublini rendelet értelmében hozzánk – erre eddig több tízezer esetből csak néhány tucatban volt példa, és akiket kitoloncoltak volna, azok közül is sokan sikerrel fellebbeztek a döntés ellen. Mások pedig azért kerülték el a kitoloncolást, mert jogvesztő hatállyal lejárt a kitoloncolási lehetőség határideje.
A dublini rendszer lényegében megbukott
Mi lehet hosszabb távon a megoldás? Bármennyire is az ellenkezőjére gyúrunk, a kérdésre csak közös európai válasz adható. (Még akkor is, ha jelenleg az uniós államok jelentős része nem az együttműködésből és közös EU-s megoldásokból indul ki.) A dublini rendszer is közös, európai tanácsi megegyezéssel jött létre, azért, hogy minden tagállamnak azonos szintű menekültügyi infrastruktúrája épüljön ki, és ne legyen értelme a tagállamokon belül vándorolni a menekülteknek oda, ahol jobb az ellátás. Az EU ehhez forrásokat is biztosít: az más kérdés, hogy ez mégsem valósult meg, és a görög, a magyar, valamint a német és a svéd menekültellátás és jogi védelem között is zongorázni lehet a különbséget.
Az biztos: ha továbbra is ennyien kelnek útra, mint most, Európának nagyon kemény szelekciót kell elvégeznie – hogy hol és hogyan, nehéz megmondani. Amennyiben nem zárulnak le a szír, az afgán konfliktusok, nem lesz jobb a helyzet Eritreában, nem lesz több perspektíva Koszovóban, egészen egyszerűen a kevésbé szenvedőket Európa nem fogja beengedni. Az idén Németországba érkezett menekültek közel negyven százaléka koszovói, akik hazai szóhasználattal gazdasági menekültnek minősülnek – a németek egyértelműsítették, hogy őket visszaküldik. Albániában a napilapokban hirdetések jelennek meg, hogy Németország nem fogad Nyugat-Balkánról menekülteket, és hamarosan egy videó is elkészül ugyanebben a tárgyban.
Európa határainak védelmét még Ázsiában kell elkezdeni: helyben kell olyan viszonyoknak születniük, hogy megálljon az elvándorlás. Mivel a menekülés okainak a megszüntetése nagyon sok tényezőn múlik, Európának a külső határok hatékonyabb ellenőrzésének, a csempészek elleni katonai fellépésnek, valamint a tengeren történő mentésnek a megszervezésére (az alaposan megvágott költségvetésű Mare Nostrum EU-s mentőakció életre keltése) kellene koncentrálnia.
A határok ellenőrzésénél kulcskérdés, hogy minél korábban feltartóztassák és regisztrálják a menedékkérők tömegeit: Magyarországnak ebben továbbra is kiemelt szerepe lesz, hiszen a Németország felé vezető útvonal útjában állunk, és az itteni schengeni határok könnyebben ellenőrizhetőek, mint a jóval hosszabb olasz, görög vagy török határok. A menekülteket Európának minél zökkenőmentesebben kell integrálnia: Németországban szeptemberben döntenek a menekültügyi eljárás felgyorsításáról, a menekültek elhelyezésével kapcsolatos bürokratikus előírások (pl. építési eljárások) enyhítéséről – de ugyanúgy az elutasított menedékkérők gyorsított "visszavezetéséről".
