2015. július. 13. 07:51 hvg.hu Utolsó frissítés: 2015. július. 13. 09:47 Itthon

Félmilliárd forintot zároltatna Gőgös Zoltánék vagyonából az FM

Csaknem félmilliárd forint értékben kérte a vagyoni zár elrendelését Gőgös Zoltán volt szocialista képviselő ügyében a Földművelésügyi Minisztérium (FM) – írta a Napi Gazdaság.

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyújtott be vádindítványt pótmagánvádlóként az FM a Gőgös Zoltán nevével összefüggésbe hozott Magyarországi Leader Közhasznú Egyesület ügyében – közölte a Napi Gazdaság.

A lap szerint az egyesület a volt szocialista képviselő államtitkárságának idején jutott soron kívül félmilliárd forinthoz, ami Gőgös Zoltán közreműködésével történt meg. A földművelésügyi tárca vádindítványában a volt államtitkárt mint elsőrendű vádlottat nevesíti.

A Leader egyesület 2008 decemberének első napján Kazáron fogalmazta meg kérelmét, amelyet a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárságának bélyegzője szerint még aznap beérkezett a tárcához – idézte fel a beszámoló.

Az egyesület ötszázmillió forintot kért a csőd szélén álló államtól arra, hogy kommunikálják a nemzetközi pénzügyi válság hatásait. A levelet végül csak december 16-án iktatták a minisztériumban, és ezután állnak rendelkezésre dokumentumok arról, hogy az ügyben milyen intézkedések történtek.

A vádindítvány értelmében Gőgös Zoltán személyes közreműködése nyomán külön kormánydöntés született arról, hogy az ország központi egyensúlyi tartalékából fizetik ki a kért összeget. A támogatási szerződést pedig a volt szocialista államtitkár már december 18-án alá is írta az egyesülettel, vagyis a kérelem iktatása után két nappal.

Az összeget december 22-én már át is utalták a szervezet számlájára, mégpedig a minisztérium mostani állítása szerint a hivatali ügyintézési szabályzatok teljes figyelmen kívül hagyásával – tették hozzá.

Az FM mostani vádindítványa szerint a hűtlen kezelés gyanúját veti fel a tény, hogy Gőgös Zoltán elsőrendű vádlott, volt államtitkár úgy írta alá a támogatási szerződést és engedélyezte a kifizetést, hogy nem győződött meg a Magyarországi Leader egyesület kérelmének valódiságáról, célszerűségéről, indokoltságáról és hasznosságáról.

Vitathatatlannak nevezik a vagyonkezelési kötelezettségek szándékos megszegése és a vagyoni hátrány keletkezése közötti közvetlen ok-okozati összefüggést is.

A büntetőjogi felelősségre vonás mellett az FM polgárjogi igényt is bejelentett 483,253 millió forint visszaszerzése érdekében, amelynek hatszázalékos kamatára is igényt tartanának. Egyúttal indítványozták az elsőrendű vádlott, Gőgös Zoltán mentelmi jogának felfüggesztését és a vádlottak – a volt államtitkár és az egyesület korábbi elnöke – vagyonának zár alá vételét a fent jelzett összeg erejéig.

Az FM azért volt kénytelen vádindítványt megfogalmazni az ügyben, mert korábban a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) megszüntette a nyomozást.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.