2015. július. 07. 05:27 MTI Utolsó frissítés: 2015. július. 07. 08:57 Itthon

Külföldiek Magyarországon: megduplázódott az ázsiaiak száma

Összesen 146 ezer külföldi állampolgár él Magyarországon, közülük több mint százezren valamelyik európai ország állampolgárai – írta a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a Napi Gazdaság kedden.

A Magyarországon élő külföldiek száma 2011-ben volt a legmagasabb, mintegy 206 ezer, azóta sokan magyar állampolgárságot kaptak – írta a Napi Gazdaság.

A lap megjegyzi, hogy időközben könnyítették a magyar nemzetiségűekre vonatkozó állampolgársági szabályokat, így jelentősen csökkent például az itt élő külföldiek közül a csak román útlevéllel rendelkezők száma, ahogyan az eredetileg ukrán, illetve szerb állampolgároké is.

Dinamikusan nő ugyanakkor a Magyarországon élő németek, szlovákok, osztrákok és oroszok száma, az ázsiaiaké pedig tíz év alatt több mint a duplájára emelkedett, 15 ezerről 33 ezerre, ebből 16 ezer kínai. Az észak-afrikai arab államok és a fekete-afrikai országok állampolgárainak száma több mint háromszorosára nőtt egy évtized alatt, megközelítve az ötezer főt.

Az országon belül a legnagyobb számban Budapesten élnek külföldiek. Baranya és Somogy megye kistelepülései a holland nyugdíjasok körében népszerűek, Győr-Moson-Sopron megyében pedig van olyan kistelepülés, ahol az ingatlanok 20 százalékának, mintegy 30 háznak osztrák tulajdonosa van. A Zala megyei Hévízen pedig orosz állampolgárok az elmúlt években szállodát, panziókat és több száz egyéb ingatlant vásároltak – írta a lap.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.