2015. június. 25. 11:24 MTI Utolsó frissítés: 2015. június. 25. 12:16 Itthon

Tarlóst kihívták egy öt kilométeres városligeti futóversenyre

Csárdi Antal, az LMP fővárosi képviselője csütörtökön öt kilométeres, városligeti futóversenyre hívta ki a főpolgármestert azért, hogy Tarlós István is belássa, a beépítés helyett jelenlegi sportfunkciójában kell megőrizni a területet.

Tarlós István nyugodt lelkiismerettel elfogadhatja a kihívást, hiszen a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén testnevelésből felmentettnek nevezte az LMP-seket – közölte Csárdi Antal.

Csárdi Antal elmondta, kedden azért szavazott a közgyűlésben egyedüliként az olimpiai jelentkezés ellen, mert szerint először a budapestiek sportolási lehetőségét kellene javítani, amire a Városliget ilyen célú fejlesztése is jó lenne, hiszen most is fiatalok tízezrei járnak oda mozogni.

Schmuck Erzsébet, az LMP országgyűlési képviselője hozzátette, a múzeumi negyed óvatos becslések szerint is 150 milliárd forintjába kerül majd az adófizetőknek, hiszen uniós forrást nem lehet majd igénybe venni.

Ráadásul mindezt úgy, hogy a szakma mellett már több mint tízezer helyi lakos is kifejezte tiltakozását a terület beépítésével szemben – tette hozzá.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.