Egy hatodik hónapban lévő kismama vezette azt az autót, amely Balatonfüreden elütött két lánytestvért – értesült a Bors. A nagyobbik lányt ma kiengedhetik a kórházból, egyelőre nem tudja, hogy húgánál beállt az agyhalál. A baleset a helyiek szerint egy veszélyes kereszteződésben történt.
Egy 30 év körüli, hatodik hónapban lévő kismama vezette azt az autót, amely szombaton elgázolt két bicikliző lánytestvért – értesült a Bors. A kocsi hátsó ülésén vele utazott 2-3 éves gyermeke is.
A két lánytestvér közül a 13 éves könnyebb sérülésekkel "megúszta" a balesetet, 9 éves húgát azonban a helyszínen újra kellett éleszteni, és mentőhelikopterrel vitték el. Szilánkosra tört a koponyája bal oldala, és vasárnapra beállt nála az agyhalál, hiába hajtottak végre rajta több életmentő műtétet is. Mint arról a hvg.hu beszámolt, a szülei úgy döntöttek, hogy felajánlják a szerveit.
A nagyobbik lányt kedden talán már ki is engedik a veszprémi kórházból. Egyelőre nem tudja, mi történt a húgával – mondta édesapja a lapnak.
Veszélyes kereszteződésben történt a baleset?
Az apa elmondta: munkából hazatérve látta a lányok összetört kerékpárjait az úton, a kisebbik gyermeket akkor már újraélesztették, a nagyobbik lány pedig sírva mondta, hogy nem ők voltak a hibásak. A közelben lakó szemtanú szerint a lányok lába a földön volt, nem hajtottak be a nehezen belátható kereszteződésbe. Az autó a biciklik elejét kaphatta el – mondta.
Az ötgyerekes apa a baleset óta már járt a balatonfüredi polgármesternél, kérve, hogy tegyen valamit a veszélyes kereszteződés ügyében.
A Bors cikke szerint az alább látható kereszteződésben, a Völgy utca és a Noszlopy Gáspár utca találkozásánál történt a baleset. A lányok a képen keresztben futó Völgy utca felől érkeztek, át akartak kelni a túloldalra a Noszlopy utcán keresztül.