Itthon hvg.hu 2015. június. 12. 08:40

Bálint gazda rosszul lett és kórházba került

A 95 éves Bálint gazda túl sokat dolgozott, ezért megszédült, elesett, és összetörte magát. Azt idős kertészt azóta már kiengedték a kórházból.

Többször is kórházba került az elmúlt hetekben Bálint György, azaz Bálint gazda – írja a Bors. A lap úgy tudja, a 95 éves kertészmérnök túlhajtotta magát, mert még mindig egyfolytában dolgozik.

Az idős Bálint gazdát az orvosok már többször figyelmeztették, hogy pihenjen többet, de továbbra is ugyanolyan tempóval dolgozik, mint korábban, cikkeket ír, és előadásokat is tart. 

MTI / Kallos Bea

A lapnak Bálint gazda beismerte, hogy agyonhajszolta magát, mert az utóbbi időben nagyon sok dolga volt. "Elkezdtem szédülni, aztán egyik reggel a lakásban elestem. Nagyon összetörtem magam. Bevittek a kórházba, egy hétig tartottak bent. Infúziókat és szidalmakat kaptam, hogy egy vénember ne dolgozzon ennyit" – mondta az idős kertész, aki egy hét után ismét szédülni kezdett.

Az orvosok kivizsgálták, de nem találtak semmi komolyat, viszont pihenést írtak elő a 95 éves Bálint gazdának.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.