Itthon MTI 2015. június. 01. 12:43

110 tonna veszélyes hulladékot már elvittek az Illatos útról

A még megmaradt szemét elszállítására gyorsított közbeszerzési eljárást hirdettek meg, az összes hulladék elszállítása előreláthatólag 6-9 hónapon belül fog csak befejeződni.

Elszállították a közvetlen környezeti veszélyt jelentő több mint 1000 hordót a Budapesti Vegyiművek Zrt. Illatos úti telephelyéről - közölte Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott hétfőn a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Elmondta: ezzel lezárult a területrendezés első fázisa, amely során 1005 hordót, vagyis mintegy 110 tonna hulladékot vittek el egy hónap alatt. A még megmaradt szemét elszállítására május 25-én gyorsított közbeszerzési eljárást hirdettek meg, amelynek akár már pár nap múlva, de legkésőbb egy-két héten belül lehet eredménye - jelezte. Hozzátette: a cél, hogy év végére az összes itt tárolt szemetet elszállítsák.

MTI/ Lakatos Péter

Tarnai Richárd felidézte: április 28-án előzetes laboreredmények kimutatták, hogy különböző veszélyes anyagok jelenléte a talajban megközelíti az egészségügyi határértéket. Ezt a kormány felé jelezték, a miniszterelnök pedig Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszteren keresztül utasítást adott, hogy keressenek megoldást a problémára. A Pest megyei kormánymegbízott elmondta: az elszállított hulladékot a dorogi szemétégetőben ártalmatlanítják.

A sajtótájékoztató után Baranyi Krisztina, az Együtt IX. kerületi önkormányzati képviselője újságíróknak azt mondta: elégedett az eddig elvégzett munkával, és támogatja a gyorsított közbeszerzési eljárás kiírását, hiszen egy normál eljárás keretében nem lehetne elég gyorsan cselekedni.

A Miniszterelnökség május 19-én közölte, hogy a hónap végére elszállítják a legveszélyesebb 991 hordót a telepről. Akkor azt mondták, hogy az összes hulladék elszállítása előreláthatólag 6-9 hónapon belül fog csak befejeződni.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.