Facebookon közzétett bejegyzése alapján úgy tűnik, Kovács Kokó István bokszoló durván kiakadt a reakciókon, miután kijelentette, hogy soha nem volt Fidesz-közeli ember. A nyilvánosságnak hosszan magyarázza, pontosan hogyan értette – a hozzá közel állók számára nyilvánvaló – kijelentését, és visszautasítja, hogy a média mutyizó „féregnek” állítja be, „aki most már menekül a süllyedő hajóról”.
Kovács Kokó István bokszoló a Hír TV-ben tette a meglepő kijelentését, amelyről a hvg.hu is beszámolt. A sportoló az utóbbi években többször is feltűnt a Fidesz rendezvényein, Orbán beszédeinek állandó első soros szereplője volt, legutóbb a Fradi pálya átadásán láthattuk a miniszterelnök mögött. A Civil kaszinó című beszélgetős műsorban viszont azt mondta: “Én soha nem voltam Fidesz-közeli ember. Értékeket és elveket vallottam, amik nagyon sokszor egybeestek a Fidesz értékeivel és elveivel.”
„Tegnap ismét teleszemeteltek a sajtót a személyemet aljas módon lejárató cikkekkel, pár médiamunkás újra lehetőséget látott hogy az életemet es pályafutásomat a saját céljai érdekében negatív színben tüntesse fel, es a kommenteket olvasva remek munkát végeztek” – kezdi elkeseredetten vasárnap közel két A4-es oldalt kitevő Facebook-bejegyzését Kokó, aki a helymeghatározás szerint mindezt Angliából posztolta.
„Nem ezt érdemlem, de azt végkép nem hogy igazságtalanul gyalázkodjanak.. Ömlik rám az aljas zsigeri gyűlölet” – írja. „Egy héttel ezelőtt a Civil Casinoban elmondtam ami az engem ismerők szamara eddig sem volt titok, nem vagyok fideszes! Azaz nem vagyok vakon minden kormányzati intézkedést ujjongva éljenző pártkatona. Aki ismer, az eddig is tudta, hogy nem vagyok és nem is voltam közel a párthoz, nem értettem egyet minden döntésével, nem jártam rendszeresen a gyűlésekre és a jelenlegi kormányzópárt több intézkedése és politikusa is vállalhatatlan volt számomra” – folytatja Kokó.
Csakhogy szerinte ez nem jelenti azt, hogy ne lenne Fidesz szavazó, vagy hogy soha ne találkozott volna fideszes politikussal, esetleg letagadná, hogy 2002-ben fent ült az emelvényen a Fidesz rendezvényén. „Sőt, eddig minden alkalommal a Fideszre szavaztam es amíg nem találok a kormányzásra alkalmasabb pártot így is fogok. Mert az összes hibájuk mellett még mindig csak bennük látom a lehetőséget, persze ehhez vissza kellene térniük a gyökerekhez” – magyarázza.
Orbán Viktor miniszterelnökről azt írja, hogy továbbra is őt tartja a legalkalmasabbnak az ország vezetésére – „nem a győzelem éjszakáján vettem elő a zászlót” -, de az elmúlt 5 évben talán ha 4-5 alkalommal találkoztak, akkor is csak valamilyen ünnepség keretében. „Két összefüggő mondatot nem váltottunk, mégis mindenkinek szent meggyőződése, hogy mi jó barátságban vagyunk és én "belső" embernek számítok” – háborog az egykori sportoló.
„Azzal hogy az egykori vállalkozásom által felvett Széchenyi hitelt és a 2002-es szerepvállalásomat es a mostani kijelentésemet egy lapra helyezi, es ezzel a kettészakított, gyűlölködésre nevelt ország egyik felének ismét okot ad arra, hogy utáljon. (…) Azt a kijelentésemet, hogy nem vagyok fideszes, egyfajta elfordulásnak állítja be, miközben csak annyit jelent, hogy nem vagyok es nem is voltam soha olyan közel a politikához, a párthoz mint ahogy azt sokan gondoltak” – teszi hozzá.
Szerinte úgy állítják be, hogy „gerinctelen módon megtagadom a Fideszt, akitől én annak idején pénzt kaptam a szerepvállalásomert.. Nem is kérdés hogy nem ezért ültem ki a tribünre, sőt, most is megtenném, ha lenne ki mögé.. Akkor még volt!” – folytatja Kovács meglehetősen heves bejegyzését.
Arra is kitér, hogy a cége által kapott hitel elbírálása és kifizetése mar a Csillag Istvan vezette MSZP-SZDSZ kormány idején történt (bár valójában Csillag csak a gazdasági minisztere volt a Medgyessy-kormánynak - A szerk.) , és az elnyert összeg fejében előírt kötelezettségeknek maradéktalanul eleget tettek. „Nem jogtalan pénzt vettem fel, hanem szerződtem az állammal! A szerződés alapján 5 év alatt a többszörösét fizettük be az államkasszába járulékok, adók formájaban.. Nem mutyiztam hanem egy az állam szamara kedvező üzletet kötöttünk”- írja.
„De a politikai sajtó számára csak az a fontos hogy olyan színben tüntessenek fel, amilyenek az ő érdekeik kívánják.. Gerinctelen féreg, aki most már menekül a süllyedő hajóról.. Nem tudom hogy ez a hajó süllyed vagy sem, de ha igen akkor nagy a baj, mert nincs másik hajó amivel tovább lehetne menni.. Az orszag süllyedt el, a saját gyűlöletében és haragjában…” – olvasható a közösségi oldalon. Itt találja meg teljes terjedelmében Kovács Kokó István bejegyzését.