Itthon MTI/hvg.hu 2015. április. 30. 18:04

Még ma elkezdik elszállítani a veszélyes hulladékot az Illatos útról

Az előzetes laboreredmények azt mutatták, hogy bizonyos folyamatok "negatív irányba mozdultak el", ezért döntöttek az azonnali elszállításról.

Még csütörtökön megkezdhetik mintegy ezer hordó veszélyes hulladék elszállítását a Budapesti Vegyiművek Illatos úti telephelyéről - jelentette be a Pest megyei kormánymegbízott a helyszínen sajtótájékoztatón.

Tarnai Richárd elmondta, a szállítás költségei rendelkezésre állnak, az egyelőre a telephelyen maradó többi veszélyes hulladékot hónapokon belül elszállítják. Közölte továbbá: az előzetes laboreredmények azt mutatták, hogy bizonyos folyamatok "negatív irányba mozdultak el", ezért döntöttek az azonnali elszállításról.

Szemerey Bence

A Földművelésügyi Minisztérium mai közlése szerint az Illatos úti telepen több mint 2200 tonna veszélyes hulladék található. Tekintettel arra, hogy a Budapesti Vegyiművek alapítása óta eltelt 139 év során számtalan különböző típusú szerves és szervetlen vegyi anyagok gyártásával foglalkozott (például klór, sósav, hypo, különféle enyvek, műtrágyák, ásványi sók és különböző típusú növényvédőszerek), az ügyben mindenképp részleteket is feltáró, alapos szakmai felmérést, tervet kell készíteni annak érdekében, hogy eredményes kármentesítés történjen. A számítások alapján 1,18 milliárd forintba kerül a telephelyen felhalmozott veszélyes hulladék végleges ártalmatlanítása és az ehhez szükséges további feladatok elvégzése.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.