2015. április. 23. 10:35 MTI Utolsó frissítés: 2015. április. 23. 12:00 Itthon

Már nincs miért tüntetniük a diákoknak az Emmi szerint

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felsőoktatási államtitkársága szerint okafogyottá váltak a diáktüntetések, mert teljes mértékben megvalósul az egyetemi autonómia és a szabad szakválasztás, ahogyan eddig is.

A Felsőoktatási Kerekasztal keddi ülésén konszenzusos megegyezés született a felsőoktatási törvény és a szakstruktúra átalakítását illetően – közölte az Emmi, amely szerint minden, a hallgatók által felvetett kérdés tisztázódott.

Azt írták, hogy a tárca a kerekasztal tagjaival, köztük a Magyar Rektori Konferenciával (MRK) és a hallgatói önkormányzattal megállapodott abban, hogy a szenátus, és így a hallgatók képviselete és jogai is változatlan formában megmaradnak.

Megerősítették, hogy a nemzetközi tanulmányok és a kommunikáció szak nem szűnik meg, a jövőbeni struktúrára vonatkozóan azonban az MRK tesz javaslatot.

Hozzátették, hogy az MRK által is kivezetésre javasolt képzések – mint például a társadalmi tanulmányok szak – egyetlen egyetem és főiskola költségvetési stabilitását vagy kari szerkezetét sem veszélyezteti. Az egyetemi autonómia és a szabad szakválasztás pedig, ahogyan eddig is, teljes mértékben megvalósul.

A képzési szerkezet tervezett átalakítása semmiféle módon nem érinti a 2015-ös felvételi eljárást, felmenő rendszerben vezetik be, ahogyan 2005-ben is. Aki benyújtotta a jelentkezést, az a jelenleg meghirdetett képzésekre nyer felvételt és azokon is fejezheti be a tanulmányait.

Ez igaz a jelenleg tanulmányokat folytatókra is: nem érinti őket a változás – közölte az Emmi. Szerintük a 2016-os felvételi meghirdetésekben is minden jelentkező meg fogja találni a számára megfelelő szakot, ahol magas minőségű képzésben részesülhet.

Szerda este egyetemi hallgatók és oktatók egy csoportja az Emmi épülete előtt demonstrált, követelve a felsőoktatási törvény tervezett módosításának visszavonását és az egyetemi autonómiát. Előzőleg a hallgatók hétfőn fórumot, majd több helyszínt érintő tiltakozó felvonulást tartottak.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.