A MÁV alvállakozójaként dolgozó vagyonőrök bántalmaztak egy férfit a pályaudvaron. Hajléktalannak nézték.
Kirúgták a fogát és megvertek a biztonsági őrök egy férfit a Nyugati pályaudvaron - számolt be a TV2 Tények című műsora.
A saját bevallása szerint súlyos betegséggel küzdő férfi azt mesélte a Tényeknek, hogy épp a családjához utazott volna haza, egy padon ült, ám egyszer csak odament hozzá öt vasúti rendész és belekötöttek, szidalmazták, hajléktalan cigánynak nevezték, majd bántalmazták is. A férfi a pályaudvari rendőrség felé menekült végül a támadói elől. Az őrök, állítása szerint elvették a telefonját és kitörölték a felvételt, amit készített és a vonatjegyét is.
A Tényekben megszólalt egy másik férfi is, aki az áldozat segítségére sietett, de őt is bántalmazták.
A MÁV szóvivője a műsorban megerősítette, hogy megtörtént az eset, hangsúlyozva, hogy a verekedők alvállakozóként dolgoznak a MÁV-nál, a szolgálatból pedig kizárták őket az eset után és belső vizsgálat is indul az ügyben.
A megvert férfi feljelentést tesz a rendőrségen.