Az Országgyűlés mai ülésén a képviselők ismét a kormánynak tehetnek fel kérdéseket, amelyek közül több is a brókerbotrányt érinti.
A Ház ülése 11 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a márciustól bevezetett új parlamenti munkarend szerint kizárólag két napirendi pont következik: kérdések és azonnali kérdések hangzanak el.
Az Országgyűlés honlapján elérhető információk alapján a kérdések órájában a fideszes Tiba István a földművelésügyi miniszter tájékoztatását kéri a balmazújvárosi veszélyeshulladék-tároló felszámolásának időpontjáról, míg a szintén kormánypárti Manninger Jenő Sopron fejlesztési lehetőségeiről kérdezi Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert.
A szocialista képviselők kizárólag a brókerbotrányt firtatják majd. A hat kérdést feltevő közül Burány Sándor például azt kérdezi Lázár Jánostól, miként kerülhetett tízmilliárdos nagyságrendű közpénz a Quaestorhoz, míg Tóth Csaba arra kíváncsi, hogy "a miniszterek is részesültek-e jutalékban".
A jobbikos Egyed Zsolt arra vár választ Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy a kormány miért engedi a bűnözői életvitel "szélsőséges gyakorlatát", Sneider Tamás, az Országgyűlés jobbikos alelnöke pedig a szociális szféra béremelésének módjára és időpontjára kérdez rá.
Az LMP-ből csak Ikotity István tesz majd fel kérdéseket, aki Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterhez fordulva a kórház-átalakításról, valamint a nemek egyenlőségével kapcsolatos kormányzati kötelezettségekről kér tájékoztatást.