Itthon hvg.hu 2015. április. 02. 15:30

A Lázár–Csányi-csörte újabb fejezete

Lázár János szerint nagyobb falat kellene húzni a bankárok és politikusok közé – így reagált Csányi Sándor bírálatára.

A brókerek és a bankárok, illetve a politikusok között nagyobb falat kell húzni – így reagált Csányi Sándor őt érintő bírálatára Lázár János.

Lázár János az Indexnek adott interjújában a hétvégén azt mondta, nem ért egyet azzal, hogy az OTP-vezér március 15-én megkapta a legmagasabb állami kitüntetést.

MTI / Marjai János

Csányi Sándor ezzel kapcsolatban Baló György Magyarán című műsorában úgy fogalmazott, annak ellenére, hogy hagyományosan rossz a kapcsolatuk meglepi, hogy Lázár nyíltan bírálja Orbán döntését, "merthogy ezt a döntést nem ő hozta, hanem a miniszterelnök". Lázár és Csányi konfliktusának nem ez az első epizódja, a miniszter korábban közvetve leuzsorásozta a bankvezért.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?