Letöltendőt kapott másodfokon is a túl sok koporsót rendelő pécsi ügyvezető
Enyhítette a Pécsi Ítélőtábla kedden a pécsi temetkezési vállalat volt ügyvezetőjének és társának büntetését a cégnek okozott 21 millió forintos vagyoni hátrány és kár ügyében, de az egykori vezető másodfokon is letöltendő börtönt kapott.
A táblabíróság a céget korábban irányító férfit és ismerősét folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalás és nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt marasztalta el.
Az ítélőtábla az elsőfokú vádlott büntetését 2 év 10 hónapról 2 év, társáét 2 évről 1 év 4 hónap börtönbüntetésre enyhítette, utóbbi végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette. Rendelkezett azonban arról, hogy a vádlottak fizessék meg az általuk okozott kárt és annak kamatait.
2007 és 2009 között az áruk beszerzése és egyes munkák indokolatlanul, illetve a valós értéküknél lényegesen több pénzbe kerültek az önkormányzati vállalatnak, ezért indult a büntetőeljárás.
Az ügyvezető nem közvetlenül a gyártótól, hanem ismerőse közbeiktatásával, drágábban rendelt a cég profiljába tartozó árukat, valamint a temető gyepének nyírásakor és az esedékes építőipari felújítási munkáknál is magasabb díjat kérő vállalkozásokat juttatott előnyhöz.
A volt ügyvezető emellett díszkocsit hozatott Németországból, eladta a társának, aki azt néhány nappal később már drágábban újra eladta a temetkezési vállalatnak.
Az ügy korábban országosan is komoly érdeklődést váltott ki, miután kiderült: az ügyvezető szokatlanul sok, 630 koporsót rendelt előre köztemetésekhez, és ezt azzal indokolta, hogy azokhoz a cég kedvező áron jutott hozzá. Az elsőfokú bíróság még kimondta, az ítélőtábla azonban már nem állapította meg, hogy ezzel bűncselekményt követett volna el.
A per fellebbezések miatt a Kúrián folytatódik.