2015. február. 27. 10:03 hvg.hu Utolsó frissítés: 2015. február. 27. 11:35 Itthon

Szigetszentmiklósi gyerekek: jogosulatlanul megszerzett bizonyítékokra utal a bíróság

Tömör választ adott a bíróság az állítólagos szigetszentmiklósi gyerekbántalmazás ügyében érkezett ügyészségi fellebbezésre és nyilatkozatra. A Budapest Környéki Törvényszék reakciója "a jogszabályok megsértésével beszerzett bizonyítékokat" is említ.

A Budapest Környéki Törvényszék pénteken közleményben reagált a Pest Megyei Főügyészség előző napi állításaira a szigetszentmiklósi gyerekek ügyével kapcsolatban.

Mint arról beszámoltunk, keddi ítéletében a bíróság csak a kiskorúak veszélyeztetésében látta a bűnösnek azokat a szülőket, akik a sajtóban korábban megjelent és részben az ügy vádiratában is szereplő állítások szerint válogatott módszerekkel kínozták három gyereküket. A szexuális erőszak vádját nem látta bizonyítottnak a bíróság, és mivel az előző bűncselekményért járó két évet már előzetesben leülték, a gyermekeiket elhanyagoló szülők szabadlábra helyezéséről döntöttek.

Ügyészség: A bizonyítékok igazolták, hogy a vádbeli cselekmények megtörténtek

Szabó Ferenc Pest megyei főügyész csütörtökön sajtótájékoztatón közölte: a Budapest Környéki Törvényszék által a vádhatóság felé megfogalmazott kritikák, "indokolatlanok, számos elemükben valótlanok, de mindenképpen rosszindulatúak". Ezt visszautasítjuk – tette hozzá.

Azt mondta, az ügyészség szemére vetette a bíróság, hogy nem szerzett be minden bizonyítékot, így azokat a bíróságnak kellett pótolnia. Szabó Ferenc azt mondta, a nyomozás során minden bizonyítékot beszereztek. Ezek a bizonyítékok szerinte olyan zárt láncolatot alkottak, amelyek egyértelműen arra mutattak, hogy a vádbeli cselekmények megtörténtek.

Az ügyészség az elsőfokú ítéletet megfellebezte a felmentés miatt, elsődlegesen azért, hogy hatályon kívül helyezzék az ítéletet.

Jogosulatlanul megszerzett bionyítékokra utal a bírósági válasz

A törvényszék erre pénteken úgy reagált, hogy a bíróságnak ítélete szóbeli kihirdetésekor valamennyi bizonyítékot részletesen értékelnie kell. Azokat egymással is összevetve, meggyőző és logikus érveléssel kell számot adnia arról, hogy mely bizonyítékot, és miért fogadott el, illetve vetett el. Ki kell térnie arra is, ha egyes bizonyítékokat – mert azokat a jogszabályok megsértésével szerezték be – kirekesztett, ennek is indokát kell adnia.

Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben bejelentett fellebbezésben szükséges felsorakoztatni azokat a tényeket és érveket, valamint ismertetni azt az eltérő jogi álláspontot, amelyek az eltérő másodfokú döntést megalapozzák.

A fellebbezésben foglaltak helyességéről a bíróság jogerős határozatából vonható megalapozott következtetés – zárta közleményét a Budapest Környéki Törvényszék.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.