2015. február. 19. 10:59 hvg.hu Utolsó frissítés: 2015. február. 19. 11:38 Itthon

Otthonszülés közben meghalt egy csecsemő Hódmezővásárhelyen

Otthonszülés közben meghalt egy újszülött szerda reggel Hódmezővásárhelyen – közölte a delmagyar.hu.

Meghalt egy újszülött otthonszülés közben Hódmezővásárhelyen – írta a delmagyar.hu. Boncolás deríti majd ki, mi történt, de a szülést levezető bába szerint a tragédiának semmi köze nincs ahhoz, hogy nem kórházban szült az anyuka.

A bába szerint a zsombói anyuka az ő otthonában szült, így tudták teljesíteni az előírást, hogy otthonszülés esetén 20 percen belül be lehessen érni egy egészségügyi intézménybe. Azt mondta, a kismama már kitolási szakaszban volt, amikor megérkezett és három óra alatt lezajlott minden.

A szülésznő szerint a teljes kitolási szakban rendben volt a szívhang, az anya magzatmozgást is érzett. Megszületésekor azonban a baba nem vett levegőt, valószínűleg olyan rendellenessége volt, ami összeegyeztethetetlen a méhen kívüli élettel – tette hozzá.

A bábát kihallgatták a rendőrök, de úgy tudja, nem indul eljárás az ügyben, hiszen egyértelmű, hogy mindenki megtett mindent, amit csak lehetett – írta a beszámoló.

A család egyik barátja is ott volt a szülésnél, szerinte a szülésznő a társával együtt próbálta újraéleszteni a babát, de sem intubálni, sem adrenalint adni nincs joguk, egy idő után így eszköztelenné váltak. Hozzátette, azonnal riasztották a mentőket és az újszülöttmentőt is, de már ők sem tudtak segíteni.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.