A megbeszélt 8 óránál korábban értem oda az ügyvéd irodájához, a belvárosi épület kapuja előtt már várt valaki. Ránéztem, fiatal lány, ez stimmel, tekintget, mintha várna valakire, ez is pipa – de mégsem szólíthatom meg azzal, hogy „nem te vagy, akit a gólyatáborban…?” Pedig hideg van, de felmegyek külön, leültetnek, végül belép, persze, hogy ő az. Bemutatkozunk, de ahogy előre megbeszéltük, a neve titok marad, az arca a képeken sem látszik majd. Az sem, hogy 50 kiló sem lehet, és olyan törékeny és szép, mint egy baba. Azért vállalta, mert tudja, hogy a vele történtek óta már nem ugyanaz gólyának lenni az egyetemen. A vele történtekről egyszerűen nem lehetett magázódva beszélni, és a szakmai szabályok ellenére így is közöljük az interjút.

 Soha nem beszéltél még a nyilvánosság előtt. Bevallom, féltem attól, hogy bírni fogod-e, az ügyvéded viszont dicsért, hogy a történtek ellenére mennyire erős vagy.

Tudatosan próbálok az lenni. De egyedül sehova nem megyek, mert háromszor ájultam el, amikor megijedtem valakitől, aki emlékeztetett a támadóra. Már az is elég, ha nagydarab vagy körszakálla van, egy ilyesmi külsejű férfi miatt lettem rosszul egy koncerten. Egyszer a villamoson a szemembe nézett egy hasonló srác, szóltam a barátomnak, hogy szálljunk le, mert baj lesz.

Elsőévesként közvetlenül a gólyatábor után kerültél Budapestre egy Veszprém megyei kis településről. Ez eleve nagy váltás. A barátoddal mióta vagytok együtt?

Három éve.

Neki is nagyon nehéz lehetett.

Mindketten nagyon rossz lelkiállapotba kerültünk, az első időkben ezért talán le is húztuk egymást. De rengeteget segít, például elém jön, amikor este 8 órakor van vége az óráimnak. A barátnőim is nagyon rendesek, elkísérnek, vagy lejönnek elém a buszhoz, amikor hazamegyek.

Fülöp Máté

Előzetesen milyen kép, milyen várakozások éltek benned a gólyatáborról?

Őszinte leszek: nem is volt kedvem elmenni. Többen győzködtek, köztük a barátom is, hogy mások is megbánták, hogy nem mentek el, mert utána nem tudtak úgy beilleszkedni. De még közvetlenül előtte nap is gondolkodtam, menjek-e, annyira zavart, hogy senkit nem ismerek. Olyan társaságban, ahol senkit sem ismerek, sokszor vagyok visszahúzódó, nehezen barátkozós. De azok a barátaim, akik elmentek, mesélték, hogy a nyaruk legjobb pár napja volt, ne hagyjam ki.

Ha ilyen rábeszélés kellett, akkor ezek szerint annyira nem vonzhatott a féktelen bulizás, amiről a legtöbb gólyatábor szól.

Én ilyen típusú helyekre nagyon ritkán megyek, nem is tudnám megmondani, mikor voltam előtte utoljára diszkóban. Sokfélét hallottam a gólyatáborokról, de nem az tartott vissza, hogy ott majd kötelező ivászat lesz, vagy ilyesmi, tényleg csak az, hogy nem ismerek senkit. Utána viszont nagyon jól éreztem magam. Egészen addig.

A gólyatábor hányadik napján történt az erőszak?

Az elsőn. Az első este.

A rád támadó K. Sándor Szilárd hivatalosan fotósként vett részt a rendezvényen, ezért is merült fel a szervezők felelőssége, hiszen így közéjük tartozott. Emlékszel, mikor és hogyan találkoztál vele először?

A vonaton láttam először, simán fotósnak tűnt, mászkált körbe-körbe. Mert videókat is csináltak, hogy kinek mi a kedvenc itala, meg ilyesmi, hogy ezekből a végén összeállítsanak valami filmet. Szerintem már akkor kiszemelt magának egy lányt, végig őt akarta fotózni.

Nem téged?

Nem. Ő egy nagyon szép lány, folyton hozzá ment oda, hogy csinál róla képeket, de amikor a versenyek voltak a táborban, akkor is őt fotózta. Még beszéltük is, hogy „jól rá van kattanva az a pasi”. Akkor este is azt hallottam, hogy őt kereste, de úgy tudom, hogy ő sokat ivott és lefeküdt aludni. Nyilván nem azt akarom mondani, hogy helyette történt ez velem, de azért ez is benne lehet.

Ilyen tragédiák után óhatatlanul bárkinek beugorhatna, hogy „miért éppen én”.

Ezt a kérdést én is feltettem magamnak. És tudom, hogy furán hangzik, de engem utólag inkább erősített az, hogy talán más nem tudta volna fejben így lereagálni. Mert én végül el tudtam jönni, másnak ez nem biztos, hogy sikerült volna. Például ha egy részeg lányt kap el. Mert ott azért történhetett volna nagyobb baj.

Ennél is nagyobb?

Nem sok kellett ahhoz, hogy megfojtson. Azon gondolkoztam közben, hol fog elásni.

Ez járt közben a fejedben?

Végig ez volt bennem. Mert a szemében akkor, ott azt láttam, hogy ha valami nem úgy van, ahogy ő akarja, akkor nekem végem. Szerintem képes lenne ölni. Egy ideig gondolkodik az ember olyanokon, hogy megüsse, meg hogyan lehetne elfutni, aztán egy idő után rájöttem, hogy itt erővel semmire nem megyek. Már csak az volt bennem, hogy valahogy onnan el kell jönnöm.

Egyáltalán hogyan támadt rád, hogyan maradtatok kettesben egy táborban?

Azt a csoporttársamat kerestem, akivel egész este együtt voltunk, azt hittem, kiment a mosdóba. Utólag kiderült, hogy végig benn volt, csak a zsúfoltságban nem láttam. Kifelé menet találkoztam ezzel a fotóssal, de erre már nem emlékszem pontosan. Amikor magamhoz tértem, azt sem tudtam, a tábor melyik részén vagyok. Van ott egy focipálya, a végében összehordott gallyakon feküdtem. Teljesen még nem voltam magamnál, aztán kezdtem látni a csillagokat. Először azt hittem, álmodok. A fojtogatás miatti oxigénhiánytól elég zavaros minden, de aztán eszméltem. Hogy itt most már észhez kell térni.

Előre megegyeztünk abban, hogy az erőszak részleteit nem érintjük. Csak annyit kérdezek, hogy a rendőrségen tett vallomásodon kívül elmondtad bárkinek pontosan, hogy mit tett veled?

Még a szüleim is csak a vallomásom alapján felvett jegyzőkönyvből tudják, hogy pontosan mi történt. Nagyon nehezen beszéltem erről, nem akartam fájdalmat okozni senkinek. De nagyon csúnyán néztem ki, eltitkolni se tudtam volna, a legijesztőbb az volt, hogy a szememből nem látszott semmi, annyira bevérzett a fojtogatástól. Az egész állam lila volt, a szemhéjamnál két helyen felrepedt a bőr, a nyakamon meg jól látszott egy nagy, teljes tenyérlenyomat.

Mennyi idő volt, mire begyógyultak? Már a külső sérülések.

Több hétig így néztem ki. De hivatalosan 8 napon belül gyógyuló a sérülés, mert esztétikai problémának számít, hogy véres, vörös volt a szemem.

A kiszivárgott rendőrségi információk szerint az erőszak közben K. Sándor Szilárd 100-150 felvételt készített.

Ha nem többet. A vaku beleégett a szemembe. Még azt is mondta közben, hogy: „mosolyogj”. De ez volt a legkisebb problémám akkor, csak az lebegett a szemem előtt, hogy hogyan tudnék elmenekülni. A folytatólagos kihallgatáson a rendőr mégis azt kérdezte, hogy beleegyeztem-e a fotózásba. Meg, hogy megbeszéltük-e, mi legyen a képek sorsa.

Ennyiből akár azt is kérdezhette volna, hogy a fojtogatásba és a megerőszakolásba beleegyeztél-e. A képeket tényleg azért készítette, hogy utána ezekkel zsaroljon?

Azt mondta, hogy a képek az internetre fognak kerülni, ha nem az lesz, amit ő akar. És annak „a barátom biztos nem örülne”. Később viszont azzal nyugtatott, hogy meggondolta magát, és kitörölte az összest, még mutatta is felém a gépet. Teljesen hülyének nézett, láttam a kiírást, hogy „no card”, vagyis csak kivette a kártyát. De persze ott nem mertem vele kötekedni. Eléggé összefolyik, de valami olyasmit is mondott, hogy még megkeres.

Ezzel hagyott ott?

Igen, és visszament a szállására, ahol alsónadrágra vetkőzött, és lefeküdt aludni. Ezt onnan tudom, hogy mesélték, még akkor is úgy volt, mikor jöttek a rendőrök.

Te mit csináltál? Ki riasztotta a rendőrséget?

Biztos nem voltam magamnál, mert először elindultam vissza a buliba megkeresni a táskámat, pedig nem is volt benne semmi. Nem találtam, így visszamentem a szállásomhoz, utólag nem is értem, hogy mertem egyedül járkálni. Bementem egy szobába, ahol égett a villany, valami olyat mondtam, hogy „többet ne hagyjatok egyedül”, próbáltam félszavakból összerakni, mi történt. Két lány elment, hogy szóljon a szervezőknek, ketten velem maradtak. A szervező HÖK-ösök a fotós után mentek, rázárták az ajtót. Közben a mentőket is kihívták, de nem akartam egyedül velük sem menni, kiszálltam a mentőautóból, sokkos voltam. Végül később a rendőrök vittek el orvoshoz.

Utólag a szervezők ellen az ELTE fegyelmit indított, a kar hallgatói önkormányzatát komoly kritikák érték, bár elsősorban azért, hogy K. Sándor Szilárd a rendezvény szervezői között szerepelhetett, miközben korábban több esetben is folyt ellene eljárás hasonló bűncselekmények miatt. Állítólag olyan szervező is volt, aki nem akart ügyet a történtekből. De te mit tapasztaltál?

Nekem a szervezők, HÖK-ösök többsége segített. Nem fogok neveket mondani, de szerintem csak egyvalaki tudhatott az előéletéről. Egyébként érdekes, hogy ő az, aki talán meg sem ismer, levegőnek néz az egyetemen. Egy másik szervező viszont előttem sírta el magát, hogy ez hogy történhetett meg. Végig ott maradt mellettem, de egy társa is felajánlotta, hogy velem jön a kórházba. Összességében nekem nagyon pozitív véleményem alakult ki róluk, szerintem nem csinálhatták volna jobban. Azt gondolom, sokat segít a feldolgozásban az is, hogy ők akkor 100 százalékban mellettem voltak.

Az Index szerint a HÖK-ösök akadályozták meg azt is, hogy a támadó másnap visszatérő ügyvédje elvigye a szobájában hagyott SD-kártyát, amin a felvételek vannak. Azóta az ügyvédnek is lett ügyvédje, mert kizárták és bűnpártolás gyanújával ellene is eljárás indult. Te tudod, mi történt pontosan?

Csak a HÖK-ösöktől hallottam erről, nem tudom, mi fordult meg a fejében, talán hogy akkor le tud mindent tagadni, ha eltűnnek a képek. Tudom, hogy bizonyíték, de kicsit nekem is jobb lenne, mert a szervezők készítettek róla másolatot, pendrive-on egy széfbe is betették. Miután jött az ügyvéd, hogy ne lehessen megsemmisíteni, viszont ki tudja, hány másolat van, és ki látta azokat a fotókat rólam. Aggaszt, hogy fogalmam sincs, hol keringenek, és bármikor felkerülhetnek az internetre. De állítólag most már a másolatok is biztonságos helyen, a rendőrségen vannak. Ha eddig nem kerültek elő, talán már nem is fognak.

Fülöp Máté

A tiéd volt az első napvilágra került eset, ami után más lányok felbátorodva szintén elmondták a nyilvánosság előtt, hogy őket is a gólyatáborban bántalmazták. Olvastad az ő történetüket?

Olvastam, remélem megkönnyebbülést hozott nekik, hogy elmondták, akkor őszintén örülök. Sajnálom, hogy megtörténhetett ez velük is. De az például meglepett, hogy egyikük utána is ott maradt a gólyatáborban. Én erre képtelen lettem volna. Azóta kizárólag csak olyan barátaimmal, vagy csak a barátommal merek kimozdulni este, akik mellett maximálisan biztonságban érzem magam. Sajnos emiatt sok iskolai buliból maradtam ki, így viszonylag kevés emberrel tudtam megismerkedni az egyetemen, vagyis ez hatással van az első évemre is.

A személyes tragédiád valóságos öngerjesztő folyamatként máig hat, egy sor össztársadalmi következménye lett. Alapvetően ezért is kértem ezt az interjút, mert nálad hitelesebben senki nem mondhat véleményt ezekről az fejleményekről. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere például javasolta a büntető törvénykönyv szigorítását, súlyosabban büntették volna, aki oktatási intézmény szervezett programján követ el bizonyos bűncselekményt. A jogászok viszont kiakadtak, mert szerintük nincs „gólyatábor-bűnözés”. Szerinted is ezekkel a táborokkal van a baj, vagy egy más rendezvényen is ugyanúgy megtörténhetett volna?

Én nem a gólyatábort hibáztatom, mert tényleg bárhol megtörténhetett volna. Annyi igaz, hogy mondjuk egy fesztiválon tudom, hogy nem figyel rám senki, ott nem gondolom, hogy biztonságban vagyok.

Még a felsőoktatási törvényt is módosítanák, hogy belekerüljön az emberi méltóság védelme, a felsőoktatási intézmények pedig saját szabályokat alkotnának a rendezvényeik szervezésére. Lesz ennek valós hatása, vagy szerinted arról van szó, hogy a politika meglovagol egy témát a közvélemény megnyerése érdekében?

Nem szeretem a politikát, nem foglalkozom vele, de szerintem ilyen módon nem lehet megakadályozni a hasonló eseteket. Mert nem a helyen múlik, hanem az emberen. De talán valamennyire csökkenti az esélyét, mert felhívta rá a figyelmet. Egy barátom húgának közvetlenül az enyém után volt a gólyatábora, őt már úgy engedték el, hogy semmiképp nem maradhat egyedül.

Nem sokkal később a rendőrség elfuserált, megelőzésnek szánt videója kavart botrányt, amit sokan nem tudtak másként értelmezni, mint hogy a buliba induló, kicsípett lányok is tehetnek arról, ha megtámadják őket. Mi a véleményed erről, amikor a nemi erőszaknál felvetik a nők felelősségét?

Akik azt gondolják, azok még nem voltak ilyen helyzetben. Nem érzem, hogy bármiről is én tehetnék.

Te mit viseltél azon az estén? Kihívót, kurvást, kivágottat, mint a szórakozni induló lányok a rendőrségi videón?

„Bad taste”, vagyis rossz ízlés-party volt aznapra meghirdetve, ehhez voltam öltözve: sportcipő, magasra felhúzott zokni, harisnya, kék szoknya, egy teljesen zárt lila póló és egy sál. Ha valakinek ez kihívó…

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa azért indított eljárást, mert szilveszterkor Maksa Zoltán humorista a Hír TV-n valószínűleg a te esetedre utalva egyetemista nők megerőszakolásával viccelődött. Ez elért?

Nem, szerencsére ez az eset teljesen elkerült. Az viszont nem, és nagyon felháborodtam rajta, hogy pornófilmet forgattak ELTE gólyatábor címmel táborozó „elit lányokkal”. Na, erre mondtam, hogy ez már erős. Vagy mondjuk, hogy van olyan közeli hozzátartozóm, aki élőben végighallgatta azt a Morning Show-t, amiben ezzel poénkodtak, mert a munkahelyén szólt a rádió. Nem hiszem, hogy személy szerint engem akartak ezzel bántani, de nem tudják, milyen rossz ez nekem és a körülöttem lévőknek. Hetekig mindenhol ez volt, a címlapokon, az interneten. Azóta sem szeretek idegeneknek annyit sem mondani, melyik iskolában tanulok, mert volt már, aki azonnal visszakérdezett, hogy „ott, ahol történt az erőszak?”. De olyan is volt, hogy a barátaimra vártam, és mellettem erről beszélgettek fiatalok. Mielőtt ez történt velem, én sem gondoltam ebbe bele, a hírekben szereplő dolgok mindig „mással” történtek.

Segített szakember megbirkózni mindezzel?

Az első félévben szinte végig jártam pszichológushoz, a mostani órarendem viszont nem engedi, és minden pénteken utazok haza a családhoz. Inkább az segített sokat, amikor a barátnőimmel tudtam beszélni erről, nagyon sokat jelent, hogy mellettem állnak. Volt, hogy egy számomra teljesen idegen fiú hallotta, hogy erről beszélgetünk, odajött, és ő is kedvesen, nem tolakodóan, de elmondta, hogy így ismeretlenként is mellettem áll, soha ne jusson eszembe magamat okolni. A dékánnak is nagyon hálás vagyok, felhívott, hogy mindenben segít. Annyira emberséges volt, mondta, hogy vegyem vissza nyugodtan a napszemüveget, mert abban jártam jó ideig a vörös szemem miatt, csak tudtam, hogy a dékánnál nem illik. Annyit kértem csak, hogy ne a többiekkel együtt kelljen beiratkoznom. De tudtam, akár azt is megengedné, hogy többet hiányozzak az előírtnál. Végül viszont még azt sem használtam ki.

Pedig pár nappal a gólyatábor után már indult is az egyetem, fel sem merült benned, hogy halasztasz? Sőt, a helyedben biztosan lettek volna, akik azt mondják, ezek után nem akarnak ide járni.

Eszembe sem jutott. Annyira régóta tervezgettük a barátommal, hogy ha egyetemre megyek, akkor közös albérletbe költözünk, ezt már nagyon vártam. És otthon sem lett volna jobb, egyedül, hiszen a szüleim napközben dolgoznak, a testvérem tanul. Az megfordult a fejemben, hogy az első héten még nem megyek be, de csak mert szégyelltem, ahogy kinéztem. Csak ültem, nem néztem senkire, a térdemet bámultam. Tudtam, mennyire rossz rám nézni, csak az járt a fejemben, mit gondolhatnak. Volt egy vicces, szembekötős feladat, végig kellett egy társunkat kalauzolni az iskolán. Ez volt a legjobb, bekötött szemmel nem voltam más.

Úgy tudom, végül felálltál, és magad mondtad el, hogy téged bántottak a gólyatáborban.

Az első héten tömbösített csoportos pedagógia gyakorlatunk volt. Bejött egy pszichológus, ismerkedős feladatok voltak, és minden csoportban, így nálunk is feltették a kérdést, kit hogyan érintett a gólyatáborban történt erőszak. Ott ültem a véres szemeimmel, és azon gondolkodtam, mi legyen. Végül felálltam, hogy igen, én vagyok az, és ha valaki kíváncsi, inkább engem kérdezzen a folyosói pletykák helyett. Érdekes, hogy az ott lévő kb. 12 ember nem adta tovább, az évfolyam egy része lehet, hogy nem is tudja, hogy velem történt. Persze azért sokan biztosan tudják, volt már, hogy észrevettem, óra közben valaki hátrafordulva bámul, és amikor visszanéztem rá, gyorsan elfordult.

Még csak most jön majd a bírósági szakasz, K. Sándor Szilárd ott fog ülni a vádlottak padján, várhatóan óriási lesz a médiafelhajtás. Elmész a tárgyalásokra?

Még nem tudom, ha muszáj, akkor igen. Mármint ha ez befolyásolhatja az ügy kimenetelét, akkor ott leszek. Majd kettőt nyelek és kibírom.

Milyen ítéletet tartanál te személy szerint igazságosnak?

Így, hogy kiderült, már korábban is csinált ilyet, szerintem nem kellene kikerülnie a börtönből. Tudom, jogilag ez nem reális. De tegyük fel, hogy 8 év múlva szabadul: van egy most 11 éves unokahúgom, aki pont akkor lesz ugyanígy 19 éves. Miért kelljen ugyanazon az utcán járnia ezzel az emberrel? Szerintem vannak olyan bűnök, ami után nem szabadna esélyt adni arra, hogy újra elkövethessék. Milyen lesz majd, ha x év múlva megtudom, hogy kikerült? Hogyan lehetnék biztos abban, hogy nem akar bosszút állni rajtam, amiért úgymond én juttattam börtönbe?

Nem szeretem az elégtétel szót, mert az olyan esetekben, mint a tiéd, valójában ilyen nem létezik. De mit gondolsz a büntetésen túl a bűnhődésről?

Kezdetben sokat sírtam, de nem azért, mert magamat sajnáltam, hanem mert nagyon nehéz volt látni, mindenki mennyire rosszul van körülöttem. A velem szinte egyidős unokatestvérem a szüleivel aludt, mert rémálmai voltak arról, hogy követik és fojtogatják. Miután először megláttak, két rokonunk guggolva sírt kinn a teraszunkon. Az egyik szomszédban lakó barátnőm írt, hogy képtelen hozzám átjönni, decemberben összeszedte magát, jött, de az ajtóban összeesett. De tudnám még sorolni: a tizedikes unokaöcsém nem maradhat benn suli után Veszprémben, mert féltik. Miattam, pedig én benn maradhattam diákként. Szóval nem egyedül engem bántott, hanem nagyon sok mindenkit. És ezekért soha az életben nem fog megbűnhődni, mert annyi évet egyszerűen nem tud kapni.

Miért tartott ennyi ideig a nyomozás?

Tóth M. Gábor Fülöp Máté „Bár a nyomozás a napokban befejeződött, értetlenül állok a nyomozás ilyen mértékű elhúzódása előtt” – mondta Tóth M. Gábor, a sértett jogi képviselője. „Az eljárás ésszerű határidőn belül történő befejezésének követelménye mind az Alaptörvény, mind a Büntetőeljárási Törvény rendelkezései között szerepel, ennek értelmében a nyomozást a lehető legrövidebb időn belül be kellett volna fejezni” – tette hozzá. Az eljárás mielőbbi befejezését ebben az esetben a sértett különösen méltányolandó érdeke indokolja, ráadásul a gyanúsított előzetes letartóztatása miatt soron kívül eljárásról van szó – már e két körülmény alapján sem volt indokolt az ügyvéd szerint több hónappal meghosszabbítani a nyomozást. „Sőt, a rendelkezésemre álló információk alapján, már az eredeti nyomozási határidő – vagyis annak elrendelésétől számított két hónap – lejárta előtt a hatóság rendelkezésére állt valamennyi tárgyi bizonyíték, így különösen a fényképfelvételeket tartalmazó SD kártya. Rendelkezésre állt a sértett sérüléseiről készült szakértői vélemény, megtörtént a sértett és a gyanúsított kihallgatása is, utóbbi ennek során beismerő vallomást is tett” – mondta Tóth M. Gábor, aki szerint az ügy így – jogilag – egyszerű megítélésűnek számít, hiszen valamennyi bizonyíték alátámasztja K. Sándor Szilárd bűnösségét.   Mivel minden törvényi feltétele megvolt, ezért is indítványozta az ügyvéd még 2014 szeptemberében a támadó bíróság elé állítását. „A bíróság elé állítás, mint külön eljárás a gyors igényérvényesítést szolgálta volna, ugyanis ilyenkor a bíróság nyomban kitűzi a tárgyalás határnapját” – magyarázta. Az ügyészség válaszában biztosította a jogi képviselőt az eljárás soron kívüli lefolytatásáról, ugyanakkor az indítványát tulajdonképpen indokolás nélkül elutasították. „Nem tudok elmenni a Nyomozó Hatóság azon következetes gyakorlata mellett sem, hogy a büntetőeljárási szabályokkal teljes mértékben ellentétes módon késedelmesen értesítettek minden olyan eljárási cselekményről, ahol nekem, mint sértetti képviselőnek a jelenlétem megengedett volt” – mondta Tóth M. Gábor. Az áldozat így nem véletlenül beszélt a hvg.hu-nak arról is, hogy lényegében minden fontosabb fejleményt az újságokból kellett megtudnia.