2015. február. 10. 09:28 hvg.hu Utolsó frissítés: 2015. február. 10. 13:42 Itthon

Cigit követelt a 16 éves zsaroló

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség zsarolás bűntettének kísérlete és zsarolás bűntette miatt emelt vádat egy fiatalkorú ellen a Nagykanizsai Járásbíróság előtt.

Egy 16 éves fiatalember a 2014. szeptemberi iskolakezdést követő néhány nap múlva egy nagykanizsai szakképző iskola tanműhelye mögötti parkolóban cigarettát kért kiskorú iskolatársától, aki a kérését elutasította azzal, hogy nincs cigarettája. A fiatalkorú erre fenyegetni kezdte, és közölte, hogy ha nem ad neki cigarettát, akkor „lefejeli, belenyomja a falba”, majd ököllel mellbe vágta. Kis idővel ezután ismét felelősségre vonta, és megfenyegette, hogy hazugsága miatt „bele fogja csomagolni egy kukába”.

A fiú néhány perccel később a tanműhely folyosóján belekötött egy másik kiskorú iskolatársába is. Erélyes hangon magához rendelte, és felszólította, hogy adjon neki cigarettát. A sértett  közölte, hogy nincs cigarettája, és órára kell már mennie. Erre a terhelt elindult feléje, üldözte a félelmében futva menekülő sértettet, elkapta, két kézzel megmarkolta  a pulóverét, a sarokba nyomta, majd ütő és rúgó mozdulatokat tett felé. Eközben tovább követelte a cigarettát, felszólította, hogy „ne hazudjon, mert látta, hogy van cigije!”, majd a kezét ökölbe szorítva a sértett teste mellett a falba ütött.

Ezután tovább győzködte a sértettet, hogy „hiszen barátok, előző nap a haverjai cigarettájából két slukkot is adott a sértettnek, ezért most miért nem illeti meg, hogy kapjon egy szálat tőle”. A sértett megijedt a nála két fejjel magasabb terhelt agresszív fellépésétől, ezért egy szál cigarettát adott neki.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség a fiatalkorú ellen zsarolás bűntettének kísérlete és zsarolás bűntette miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járásbíróság előtt.

A zsarolást az követi el, aki jogtalan haszonszerzés végett mást erőszakkal, vagy fenyegetéssel  arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel vagyoni hátrányt okoz. A cselekmény büntetési tétele alapesetben 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztés.

Hirdetés
Címkék
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.