2015. február. 04. 20:29 hvg.hu Utolsó frissítés: 2015. február. 04. 20:24 Itthon

Németh György: „Nem volt roma holokauszt”

Debreczeni József DK-alelnök „Ne bántsd a cigányt” című könyvének kapcsán tartottak kerekasztal beszélgetést a Közép-Európa Egyetemen. Németh György szociológus-közgazdász rögtön holokauszt-tagadással kezdte.

„Diskurzus a romákról Magyarországon” címmel szervezett panelbeszélgetést a Közép-Európa Egyetem Nacionalizmus Tanulmányok Tanszéke és a Magyar Szociológiai társaság, írja a Roma Sajtóközpont. A meghívottak között volt a cigányokat korábban bomlásterméknek nevező szociológus-közgazdász Németh György is, aki ezen a beszélgetésen is sarkos álláspontot képviselt: első hozzászólásában kijelentette, hogy „Nem volt roma holokauszt”. A rendezvényen részt vett André Goodfriend és Ilan Mor, izraeli nagykövet is.

Németh György hozzászólása azonnal felborzolta a kedélyeket, a közönségből többen a büntető törvénykönyvet emlegették. A pódiumon ülők közül leginkább Erőss Gábor, szociológus, a PM kabinetvezetője állt bele a kérdésbe. Szalai Júlia, szociológus a közönség soraiból utasította vissza Németh kijelentését.

A beszélgetésben Kende Anna, pszichológus, Feischmidt Margit, antropológus, Ladányi János, szociológus, Máté Dezső, szociológus, Erőss Gábor szociológus, PM kabinetfőnök vett részt Németh Györgyön kívül. A moderátor Csepeli György szociológus volt.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.