Egy méterrel nőhetett volna a Balaton vízszintje ősz óta
A Balaton-vízszint szabályozási maximumának 110-ről 120 centiméterre emeléséhez egyelőre nem adottak a feltételek, és még a tervek sem körvonalazódtak, hogy milyen módon teremtik meg ezeket – hangzott el a Balatoni Szövetség elnökségi ülésén. A tó vízszintingadozása az utóbbi években szélsőségessé vált, szeptember óta például annyi vizet engedtek le, ami közel egy méterrel emelhette volna meg a vízszintet.
A vízszintmaximum 120 centiméterre emelésével kapcsolatban egyelőre sok a kétely, amelyet a vízügyi szakemberek eddig nem tudtak eloszlatni – közölte Balassa Balázs, az érintett önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke szerdán Örvényesen, a szervezet elnökségi ülésén. Szerinte a hiányzó feltételek teljesülése esetén az önkormányzatok támogatják a vízszintemelést.
A szakember felidézte, 1997-ben döntöttek arról, hogy a Balaton vízszintmaximumát az akkori 100 centiméterről 110 centiméterre emelik, ami ellen 9 önkormányzat tiltakozott, kérve bizonyos feltételek teljesülését. A hatóságok a vízszintmaximum megemelését ezekkel a feltételekkel engedélyezték, amelyek azonban a mai napig nem teljesültek.
Pécseli Péter, a balatoni vízügyi kirendeltség vezetője azt mondta, hogy az illetékes vízügyi igazgatóság tavaly nyújtotta be kérelmét a balatoni vízszintszabályozás módosítására. "Jogos társadalmi igény a tó szabályozási maximumának 120 centiméterre emelése, azonban előtte tanulmányozni kell ennek hatásait" – mondta a szakember.
A projekt előkészítésére az Országos Vízügyi Főigazgatóság pályázott támogatásért. A legnagyobb gondot az okozza, hogy a partvédőművek és a csapadékvíz-elvezető csatornák a 100 centiméteres vízszintmaximumhoz épültek ki.
A Balaton vízszintingadozása az 1960-as és 90-es évek között még a meghatározott szabályozási sávban mozgott, azonban azóta szélsőségessé vált többször is, ezért egyértelműen szükség van a szabályozására. A tó vízszintje 2004-ben például 23 centiméterre csökkent le, míg tavaly 135 centiméteres maximumot mértek.
Az utóbbi hónapok bőséges csapadéka miatt tavaly szeptember óta annyi vizet engedtek le a Sió-csatornán, ami elméletben közel egy méterrel emelhette volna a tó vízszintjét.
Az elnökségi ülésen szó esett arról is, hogy önkormányzati feladat lenne annak felülvizsgálata, megemelt vízszint esetén miként változik meg a tó 100 centiméteres vízszinttel meghatározott jogi partvonala.
Az ülésen az is elhangzott, hogy a jogszabályok több mint egy évtizede meghatározták, hol szükséges parti sétányok kialakítása – ami részben betölthetné a partvédőmű szerepet is –, de ilyenek nem létesültek, ezért ideje eldönteni, hogy megvalósítják-e ezeket valamilyen forrásból, vagy sem.
Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója arról számolt be, hogy a horgászturizmus fejlesztése érdekében egyebek közt bevezetik a bojlis horgászatot, növelni kívánják a parti horgászhelyeket, és bővíteni a csónakkikötők, sólyák számát. Több "eltékozolt tógazdaság" is visszakerülhet a társaság vagyonkezelésébe, ezek segítségével lehet majd kielégíteni a balatoni hal iránti igényeket – mondta a cégvezető.