Jövő hétfőn érkezik Magyarországra Colleen Bradley Bell, az új amerikai nagykövet – mondta el az M1 Ma Reggel című műsorában csütörtökön Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára.
A diplomatát "nagy szeretettel és nyitottsággal várjuk" – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára, hangsúlyozva, hogy érkezésével "új lendületet, új, pozitív irányt kaphat a magyar-amerikai politikai diskurzus".
Az államtitkár megjegyezte, "a politikai nehézségek nem nyomják rá a bélyegüket a gazdasági kapcsolatokra", amelyek kiválóak és fejlődnek. A kormányzatnak tíz egyesült államokbeli céggel van stratégiai megállapodása, az 50 legnagyobb amerikai multinacionális cég közül mintegy 40 jelen van az országban, az elmúlt egy évben pedig közel megduplázódott a két ország közötti kereskedelmi kapcsolat magyar többlete – fejtette ki.
Magyar Levente szólt arról is: a közeli hetekben három olyan amerikai beruházást jelentenek be, amely forintmilliárdos működő tőkét hoz az országba; az első bejelentést napokon belül megteszik, de a most is folyó egyeztetésekre hivatkozva konkrétumokat nem közölt.
Mint arról beszámoltunk, a tévés producer Colleen Bellt 300 fő búcsúztatta hatalmas partival Hollywoodban. Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára a Heti Válaszban azt mondta: bízik benne, a két négygyerekes anya gyakorlatiasabb, reálisabb kommunikációt hozhat a két ország között.