„Édesanyám viszonylag fiatalon, 55 évesen kapott stroke-ot. Nagyjából egy hónapig volt kórházban, addig volt szüksége orvosi ellátásra, utána már „csak” ápolásra szorult, illetve kezdődhetett a rehabilitáció. Az orvos azt mondta, hogy a rehabilitáció egy része történhet a kórházban is, de az a tapasztalata, hogy otthon a saját környezetében sokszor sokkal gyorsabban javul a beteg állapota. Ránk bízta a döntést. Ismerve anyámat, aki nyaralni sem szívesen ment el, annyira szereti az otthonát, édesapámmal úgy döntöttünk, hogy hazavisszük, és amit lehet, otthoni környezetben biztosítunk neki” – mesélte Péter, hozzátéve, hogy elsőre nem is tudták felmérni, mit vállalnak.

„Amikor anyut hazavittük, fél oldalára béna volt, nem tudott beszélni, önállóan enni és járni, emellett pelenkázni kellett. A háziorvosunk asszisztense – aki amúgy mellékállásban házi gondozást is vállal – teljesen ingyen megtanított nekünk alapdolgokat: hogyan kell egy ilyen beteget pelenkázni, mozgatni, etetni. Megmutatta, mit kell megváltoztatni a lakásban (küszöbök eltávolítása, kapaszkodók felszerelése stb.) A háziorvos pedig kiírta, hogy milyen ellátásra van szüksége édesanyámnak. Édesapám hősiesen emelgette és cipelte anyut, de hamar kiderült, hogy ezt ő sem bírja a végtelenségig, és hogy ez lelkileg is rendkívül megterhelő.”

56 alkalom

Így aztán rövid időn belül szembesültünk vele, hogy napi szintű segítségre van szükség az ápoláshoz, és külön szakember kell a rehabilitációhoz. Mivel az OEP maximum 56 vizitet finanszíroz egy évben, az esztendő pedig 365 napból áll, Péterek ezt a kontingenst a többe kerülő rehabilitációra – gyógytornász, logopédus –„használták fel”, míg a napi ápolási feladatokra fogadott ápolónőt saját zsebből fizették.

AFP / Daniel Karmann

Ahhoz, hogy Péter édesanyjának állapota javuljon, heti egy-egy alkalommal kellett vele foglalkoznia logopédusnak és gyógytornásznak, ez összesen 104 vizitet jelent évente, erre forgatták be az állam által finanszírozott 56-ot, de így is maradt 48 alkalom, amit nekik kellett fizetniük. A két szakember óradíja 5000 forint volt, vagyis mindez 240 ezer forintba került. Az ápolónő naponta három órát volt náluk ez idő alatt: segített a beteget fürdetni, tisztába tenni, etetni, mozgatni, ami havi 60 ezer forintba került. Így az első év ápolási költségére elment nagyjából egymillió forint.

„Így utólag is azt mondom, mindez kellett ahhoz, hogy ma már anyám viszonylag jól tud közlekedni egyedül és érthetően beszél. Mivel apám dolgozik még, fontos, hogy anyu el tudja látni magát otthon. Főz, sétál, fürdik egyedül, és emellett találkozni tud a barátaival, az unokáival, sőt időnként otthonról dolgozik a korábbi munkahelyének. Ez utóbbi nagyon fontos, hiszen nem érzi magát feleslegesnek, és a történtek ellenére is boldog, és igyekszik teljes életet élni.”

Hatékonyabb és olcsóbb 

Az otthoni szakápolás akkor vehető igénybe, ha a beteg kórházi ápolást igényelne, amit helyettesíteni lehet azt otthoni szakápolással. Ezt a háziorvosnak kell elrendelnie, és a feltétele, hogy olyan szolgáltatót vegyünk igénybe, akinek van szerződése a társadalombiztosítóval. A szolgáltatók – hasonlóan a kórházakkal – területi ellátási kötelezettséggel rendelkeznek, vagyis a körzetükhöz tartozó beteget kötelesek ellátni. Az otthoni szakápolás keretében számos ellátás igénybe vehető, egyebek között tartós fájdalomcsillapítás, gyógytorna, beszédterápia, szondás táplálás, infúziós terápia, sebellátás, orvosi segédeszközök, protézisek használatának tanítása, oxigénterápia – szakmailag tulajdonképpen minden, ami egy krónikus beteg ápolásához vagy rehabilitációjához tartozhat.

A szakemberek szerint az emberek döntő többsége sokkal szívsebben gyógyul az otthonában, mint a kórházban. „A tapasztalat az, hogy a betegek csak addig igénylik az állandó orvosi felügyeletet, amíg akut problémájuk van. Mihelyt a nagy baj elhárult, már mennének haza, és ez teljesen természetes igény" – mondja egy elsősorban stroke-os betegekkel foglalkozó szakorvos. Persze, az a jelenség is ismert, főleg idős embereknél, hogy kórházba kerülve egyre rosszabbul lesznek, és villámgyorsan leépülnek. „Nem szeretünk a betegek, betegségi állapotok lelki oldalával foglalkozni, de naponta látom, hogy milyen hatással lehet valakire, ha biztonságban érzi magát, vagy kikerülve otthonról, épp ezt a biztonságot veszíti el” – mondja az orvos. A krónikus betegségek kórházi ellátása amúgy is sokkal drágább, mint az otthoni szakápolás, éppen ezért, ha csak lehet, a szakorvosok szerint támogatni és segíteni kell, hogy a rehabilitációhoz szükséges ellátásokat otthon vagy járóbetegként vegyék igénybe az érintettek.

Milliókat spórolnak az államnak havi 30 ezer forintért

Magyarországon majdnem minden második ember szenved valamilyen krónikus betegségben, melyek döntő többsége „egyszerű” gyógyszeres kezelést igényel, a betegek nagy része emellett élheti a normális életét. De a krónikus betegségekből, könnyen lehet akut eset, ami aztán olyan állapotváltozáshoz vezethet, ami miatt az illető tartós vagy élethosszig tartó ápolásra szorul. Nem véletlen, hogy Magyarországon a krónikus ápolási osztályok és az otthoni ápolást végző szolgáltatók is kapacitásgondokkal küzdenek. Még a magánszolgáltatók egy része is várólistával dolgozik.

AFP / Patrick Seeger

Magyarországon évente nagyjából ötvenezer beteg veszi igénybe a tb-finanszírozott otthonápolást. A területi lefedettség kimondottan jó, de a kapacitások végesek. Ráadásul az OEP által finanszírozott keret (56 vizit, egy vizit: max. 3 óra) fölött bárki csak akkor kaphat még külön kérelemre is pluszfinanszírozást, ha azt a szolgáltató a kapacitásának terhére vállalni tudja. Egy neve elhallgatását kérő, otthoni ápolással foglalkozó szolgáltató a hvg.hu-nak elmondta, nagyon sokat gondolkoztak azon, leszerződjenek-e az OEP-pel. „Nagyon nehéz döntés ez, hiszen mi a biztosítóval vizitszámra kötünk szerződést, amit túllépni nem lehet, így mérlegelni kell, hogy hány beteget tudunk bevállalni 56 alkalmon túl.” Ugyanakkor szinte az összes szolgáltató az tb-korlátok miatt nyújt privát szolgáltatást is, amivel a betegek jelentős része kénytelen is „élni”. „Egy baleset vagy egy ortopédiai műtét után általában elég ez az 56 alkalom, hiszen a rehabilitáció intenzív része fél év, ezek után a betegek el tudják magukat látni, illetve ha kell még, járóbetegként tudják igénybe venni a rehabilitációs fogalakozásokat. De egy stroke-os betegnél jó esetben legalább egy év annak az állapotnak az elérése, hogy önellátó legyen a beteg. Ám egy baleset utáni bénultnál, egy éber kómásnál vagy olyan degeneratív betegségek esetén, mint a Parkinson-kór, Alzheimer-kór vagy a sclerosis multiplex, amikor a beteg folyamatosan épül le, élethosszig tartó ápolásról van szó, amire azonban biztosan nem elég az állami keret.”

Amikor még mélyebben kell a zsebbe nyúlni

Ilyenkor a családnak bizony mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Egy 24 órás felügyeletet igénylő beteg ellátása magánszolgáltatónál havi 300-400 ezer forintba kerül, ha napi egyórás ápolás-gondozásról van szó, annak költsége 50-60 ezer forint között van havonta. Ha gyógytornászra, gyógymasszőrre, logopédusra van szüksége a betegnek, azért 5-10 ezer forintot kell fizetni alkalmanként.

Mint azt a szakember elmondta, ott, ahol ezt nem tudják megfizetni, valamelyik családtag adja fel munkáját és vállalja a beteg állandó ápolását. Ilyenkor az ápolást végző személy jogosult az ún. ápolási díjra, egyebek között azért, mert az állam válláról veszi le terhet azzal, hogy ő ápolja elsődlegesen a beteget. Az ápolási díj mellett dolgozni maximum napi 4 órában lehet. Az ápolási díj jelenlegi összege – a beteg állapotától függően – havi 29 500 és 53 100 forint között van. Az érdekvédelmi szervezetek eddig eredménytelenül kampányoltak azért, hogy az ápolást vállaló családtagok legalább minimálbért kapjanak, ugyanis munkájukkal milliókat spórolnak az államnak. Ez még azért is igazságtalan, mert egy normális fizetés kiesése sok esetben azzal együtt is a család anyagi helyzetének megrendüléséhez vezet, hogy az ápolás további költségeit így sem lehet megúszni.