Itthon MTI 2014. december. 15. 14:03

Gaskó elégedett a tüntetésekkel és az ország reakciójával is

A forgalomlassító tüntetéseket szervező Liga Szakszervezetek elnöke szerint az autósok szimpátiával kísérik akciójukat, és érintettnek érzik magukat, hiszen az emberek zöme vagy munkavállaló, vagy családtagjai, rokonai között van bérből és fizetésből élő ember.

Az egész ország szimpátiával fordult a Liga Szakszervezetek országos félpályás forgalomlassító tiltakozóakciója felé – jelentette ki Gaskó István, az érdekképviseleti szervezet elnöke hétfő kora délután az MTI-nek. Gaskó István elmondta: eddig a terveknek megfelelően alakult a tiltakozó akció, országosan 52-54 ponton jelentek meg a félpályás útlezárásra, 1300-1400 autó és mintegy háromezer ember vett részt benne. Atrocitás, a tervezettnél nagyobb fennakadás nem volt – tette hozzá.

Az a tapasztalat, hogy az autósok szimpátiával kísérik az akciót, és érintettnek érzik magukat, hiszen az emberek zöme vagy munkavállaló, vagy családtagjai, rokonai között van bérből és fizetésből élő ember – jegyezte meg.

MTI / Szigetváry Zsolt

A hétfőn délután 4 óráig tartó országos akció eredménye kedden mutatkozhat meg, amikor a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma újból tárgyalóasztalhoz ül – hangsúlyozta Gaskó István.

A szakszervezeti vezető korábban a lehetséges további lépések között említette az országos sztrájkot is, amennyiben a demonstráció hatása elmarad a várttól.

Gaskó István korábban kifejtette: az 5 elem, amelyről meg szeretnének állapodni a kormánnyal a megfelelő nagyságú jövő évi bérfejlesztés, a munka törvénykönyvének felülvizsgálata, az alkotmányos sztrájkjogot elvonó sztrájktörvény módosítása, a korkedvezményes nyugdíjrendszer megtartása, valamint a béren kívüli juttatások adózásának változatlanul hagyása.

Az eseményekről itt olvashatja percről percre híreinket!

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.